STÍLUS

Kiderült, mikorra újul meg teljesen a Feneketlen-tó környezete


A tavat közvetlenül övező terület után a park Villányi útra néző oldala is megújul, és a Kosztolányi Dezső teret is rendbe szedik.

Közel ezer tő évelő növény és babakocsi-parkoló is lesz a Feneketlen-tavi park és játszótér környékén – írja közösségi oldalán Újbuda önkormányzata. Megújul a kosárpalánk és az Ülő fiú szobra is, valamint felújítják a homokozók rönkfa szegélyeit is, melléjük új rönkülőkéket telepítenek.

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze is megszólalt a poszthoz készült videóban, és mint mondta,

már szeptemberben az elképzelt formában fog kinézni a tó környéke, a park pedig egy nyilvános illemhelyet is kap, aminek a használati díja 250 forint lesz.

A Fővárosi Önkormányzat 200 millió forintos beruházásához Újbuda 100 millió forintot tett hozzá. Ebből a keretből újul meg a Kosztolányi Dezső tér vízjátéka és annak környéke is, jövőre pedig a Villányi útra néző oldalon, a tó és a Szent Imre templom közötti részen alakítanak ki lazulós, ülő-fekvő felületekből álló közösségi teret. A Bartók Béla úton pedig Stockholm-módszerrel ültetnek fákat, ami lehetővé teszi, hogy a korábbinál nagyobbra növesszék lombkoronáikat.

A Feneketlen-tó környékének változásairól ebben a cikkben írtunk részletesebben.

(Kiemelt kép: A Feneketlen-tó környezetének koncepcióterve. Forrás: Főváros/Radó Dezső Terv)