Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Farkas Bertalan. Az első magyar űrhajós 1980. május 26. és június 3. között járt a világűrben. Reméljük, nem leszünk ünneprontók, ha a történelmi utazást egy „történelmi” folyóiratcikkel idézzük fel, amely kissé túlzásba vitte a dicsőítést. No meg a pártfegyelmet.
Farkas Bertalan űrutazása éveken át volt a sajtó látókörében. Lehetetlen lenne összeszámolni, hogy hányszor írták meg a lapok az űrben töltött egy hét történéseit, hogy az első magyar űrhajósnak
hányszor kellett elmesélnie azt, amit a csillagok közt tapasztalt,
illetve azt az utat, amíg eljutott odáig. A gyakran egy kaptafára készült írások közül azonban kitűnik egy olyan cikk, amelyben Farkas Bertalan már-már mesebeli alakká magasztosul.
A Magyar Honvédség 1980/2. száma közölte az Út a csillagokig című írást, amelyben a szerzők szinte mindenkit megidéznek, aki ismerte Farkas Bertalant – szülőket, tanárokat, parancsnokokat, bajtársakat.
Elsőként azonban nem a közeli hozzátartozók szólalnak meg, hanem a vadászrepülő egység párttitkára, aki azt meséli el, hogy… De inkább szó szerint idézzük: „Emlékezetes számomra, miként lett párttag. Éppen rakéta-éleslövészetre készülődtünk, amelyet a Szovjetunió egyik lőterén kellett végrehajtanunk. Berci nagy akaraterővel készült és összpontosított a feladatra. Az eredmény nem maradt el: a főfeladatot kiemelkedően, kiváló értékeléssel hajtotta végre. Teljesítménye az egész alegység összesített eredményét is döntően befolyásolta. A lövészetről visszatérve, az első napon felkereste a párttitkárt:
Úgy érzem, most már elérkezett az ideje, hogy kérjem felvételemet a pártba!
Nos, talán nem túlzás kijelenteni, hogy negyvennégy év távlatából, ugyancsak lehetnek kételyeink e tagfelvétel életszerűségét illetően. Arra viszont nem vennénk mérget, hogy hogy szerzők tisztában voltak-e azzal, hogy 1980-at mutat a naptár, és nem 1950-et.
A cikkben megszólaló repülő alezredes, Mészáros Zoltán azt emelte ki, hogy miután megismerte Farkas Bertalant, számára a legszembetűnőbb a „kitűnő beilleszkedő és alkalmazkodó képessége” volt, amit valóban el lehet hinni, ahogy azt is, hogy „nagyszerű érzékkel építette emberi kapcsolatait, így mindenki gyorsan megismerte, megszerette”. „Bárhol jártam Bercivel a városban és a kiképző központban, mindenki messziről köszöntötte, ő pedig valamennyiüket a nevén szólította” – jegyezte meg az alezredes, hozzátéve, hogy Farkas Bertalan igazi közösségi ember.
Az űrhajós egykori parancsnokai egybehangzóan állították, hogy „ésszerű kockázatvállalási készsége sohasem párosult könnyelműséggel, felületességgel, soha, semmit sem bízott a véletlenre, mindenben alaposnak és körültekintőnek bizonyult.
Tevékenységét és magatartását a magabiztossággal párosuló nyugodt, kiegyensúlyozott higgadtság jellemezte a repülési feladatok végrehajtásakor. Ez a nyugalom és higgadtság gyors helyzetfelismerő készséggel és ugyancsak gyors és pontos cselekvéssel párosult
– mondták róla.
A szerzők még Farkas Bertalan édesanyját is megszólaltatták, aki a kisiskolás Farkas Berci alakját idézte fel: „Sohasem kellett nógatni a tanulásra, nem veszekedtünk vele a lecke miatt. De amikor az első osztályt elkezdte, bizony gyakran elkeseredve, sírva érkezett haza.
Ne törődj semmivel, csak tanulj fiam, te is kapsz majd ötöst!
– biztattam. Azután, amikor az első ötöst hazahozta, olyan boldog volt, hogy alig bírtunk vele. Félóránként mutogatta a füzetét, egészen összemaszatolta azt a csodálatos oldalt” – mondta.
A cikkben a másik kiképzett magyar űrhajóssal, Magyari Bélával (1949-2018) való barátsága is a legenda tárgya lett. „Csillagvárosi felkészítésük során kettejük őszinte barátsága még bensőségesebbé, még megbonthatatlanabbá vált. Távol állt tőlük az olyan emberi gyengeség, mint a féltékenység, az irigység, a rivalizálás. Megfogadták parancsnokuk szavait, amelyek a kölcsönös barátságra, segítőkészségre intették őket. S ez a kölcsönös tisztelet, elvtársi, baráti segítőkészség nem csupán a két tiszt, hanem a két család között is kialakult. Mindkettejük számára sokat jelentett a felkészülés során a szilárd családi háttér, a feleség türelmes, megértő és segítőkész magatartása” – írták, és ebben bizonyosan nem tévedtek. Azt már nem verték nagydobra, hogy Farkas és Magyari barátságát a Szovjetunióban az szilárdította meg, hogy
kiképzésük alatt tanúi voltak annak, hogy más nemzetek űrhajósjelöltjei egymás torkának estek, miután döntés született arról, hogy ki fog repülni.
A két űrhajós e botrányokat látva határozta el, hogy történjen bármi, az nem állhat barátságuk útjába. Noha sokan gondolták, hogy a szovjetek döntöttek arról, hogy Farkas Bertalan repüljön, a döntést igazából az akkori honvédelmi miniszter, Czinege Lajos hozta. Mivel Farkas és Magyari teljesítménye teljesen azonos volt, az döntött Farkas Bertalan javára, hogy jól beszélt, nem volt lámpalázas, ha szerepelni kellett. Magyari Béla nem volt ilyen.
Nem tudjuk, hányan olvasták a Honvédségi Szemle cikkét – valószínűleg nem sokan –, ám az biztos, hogy akik így tettek, azok egy tökéletes ember portréjával szembesülhettek, valamint azzal, hogy az első magyar űrhajósnak egyetlen rossz tulajdonsága sincs.
Ami megfordítva úgy fest, hogy Farkas Bertalannak muszáj volt tökéletesnek lennie, különben nem lehetett volna az első magyar űrhajós.
.
Ám ha ehhez hozzátesszük, hogy a cikk nemcsak az űrhajós párttagságával foglalkozik a kellőnél nagyobb terjedelemben, de azzal az 1976-os fotóval is, amelyen Farkas Bertalan mint vadászpilóta kezet fog Kádár Jánossal, kételyeink támadhatnak a szerzők szándékával kapcsolatban:
Valóban Farkas Bertalan portréját akarták-e megrajzolni, vagy az egész csak szimpla pártpropaganda volt?
Negyvennégy évvel a cikk megjelenése után sem tudnánk erre egyértelmű választ adni. Ám egyvalami így is, úgy is biztos: Farkas Bertalan rendszertől függetlenül Magyarország örökös büszkesége. És ez már soha nem fog megváltozni.
(Kiemelt kép: A gyulaházai szülői házra már 1980-ban emléktábla került; Kép: Szalay Béla/Fortepan)