KULTÚRA

Az emlékmű, amihez érdemes túl közel menni


Több mint ezer képből álló mozaikkal emlékezik meg Józsefváros Csapody Vera botanikusról.

A növényvilágot 12 ezer akvarellben megfestő legendás botanikusnak, Csapody Verának állított emlékművet Józsefváros a Füvészkert bejárata mellett. 

Csapody
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Csapody (1890–1985) a növényvilágot festette-rajzolta le, miután első nőként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika–fizika szakán 1913-ban. Egy leánygimnáziumban tanított matematikát és fizikát, hobbiból kezdett el botanikával foglalkozni. Az iskola államosításakor felmentették posztjáról, így lett a Természettudományi Múzeum Növénytárának alkalmazás nélküli dolgozója. 1950-ben muzeológus, később tudományos főmunkatársa lett. Bár 1966-ban nyugdíjba vonult, 1972-ig bejárt a múzeumba és még további, közel két évtizeden át folytatta munkáját, élete szinte utolsó napjáig. Botanikai rajzai tették híressé és mai napig érvényessé munkásságát, akvarelljei, tusrajzai számos hazai és külföldi kiállításon, botanikai kongresszuson öregbítették hírnevét. Hat évtized alatt 12 ezer akvarellt és 3 ezer táblarajzot alkotott. Munkáit ismerhetjük az Erdők-mezők virágai vagy a Kis növényhatározó című könyvekből, de a minden házi könyvtár részét képező ismeretterjesztő könyvsorozat, a Búvár zsebkönyvek növénytani köteteit is Csapody Vera illusztrálta.

Csapody
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

 

Kálmán Mátyás, az emlékmű ötletgazdája, alkotója mind a 12 ezer művét megnézte, és ezekből válogatott ki több mint ezret. A több mint ezer akvarell apró, mozaikkocka távolabbról nézve Csapody arcát mutatja, ha viszont közelebbről nézzük – emlékműhöz ilyen közel általában nem kell állni – akkor a keret két oldalán található tárcsák segítségével mozgatható nagyítóval szuperközel lehet kerülni a botanikus növényeihez. Ezzel egyben be is kapcsoltuk a kép ismeretterjesztő funkcióját is.

Csapody
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Bő fél évig tartott kiválogatni, megtervezni és másfél hónapig összerakni a képet magát. Egész képek és kivágott részek is vannak, utóbbiak a sötétebb részekhez kellettek. Kálmán Mátyás alkotótársa, Czingári Zoltán az installáció műszaki felelőse – az emlékmű este világít,  körbemegy rajta 24 óra alatt egy fény, és a nagyító alatt is van egy fényforrás – tudósított a Józsefváros újság.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)