KULTÚRA

Buszalkatrészekből készül a hatméteres hollywoodi sztár – Rákospalotán


Még az idén felállítják Rákospalotán, a Mélyfúró utcában azt a hatméteres szobrot, amelyet a Transformers produkció ihletett, és amelyet buszalkatrészekből valósít meg Bajári Zsolt szobrászművész.

Rákospalota képviselő-testülete február 29-én adta áldását egy olyan köztéri szoborra, amelyet egyértelműen a sci-fi és Hollywood ihletett. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a szobor az önkormányzat „saját gyermeke”. Az ötlet egy XV. kerületben működő társaság, a MOL Team Kft-től származik. A buszos szállítással, illetve buszok kölcsönzésével és javításával foglalkozó cégnél találták ki, hogy a Mélyfúró utcában található telephelyüket jelezze a nagyméretű alkotás. Ennek érdekében még 2023 novemberében keresték meg a terület önkormányzati képviselőjét, Lukács Gergelyt, és pontos helyszínként a Mélyfúró utca 4. számú telek előtti sávot jelölték meg.

Lukács azért is állt a kezdeményezés mellé, mert a terület erősen elhanyagolt állapotban van, ezért úgy véli, hogy minőségi javulást eredményez a szobor. „Mindezeken túl nem tudunk arról, hogy Budapesten állítottak volna ilyen alkotást. A közterületen levő szobor látogatható lesz, a terület pihenőkertként fog funkcionálni” idézte a képviselőt a szotkerek.hu portál. Elmondta azt is, hogy egyeztetett a telephely környezetében levő filmstúdiókkal és a filmes iparági szereplőkkel, akik szerint a jövőben a filmgyártók és a rendezvénytechnikával foglalkozó cégek bázisává fog válni a Mélyfúró utca környéke.

A MOL-TEAM Kft.

„olyan egyedi műalkotás megvalósítására és felállítására szeretne engedélyt kapni, mely az iparterület figyelemfelhívó, jellegzetes alkotása lesz, ugyanakkor érdeklődőket is vonzana, mindezekkel együtt pedig a cég profiljáról is árulkodna”

– áll abban az előterjesztésben, amit Lukács Gergely, a képviselő-testület elé vitt, utóbbi állításához pedig csak annyit fűznénk hozzá, hogy a cégprofil elsősorban az testesítené meg, hogy alkotás autóbusz alkatrészekből készül úgy, hogy a Transformer páncélzata karosszéria elemekből lesz.

-
Kép: -/Bajári Zsolt terve

Nem az első

A mintegy hat méteres szobor elkészítésével Bajári Zsoltot bízták meg, akinek azonban nem ez az első ilyen jellegű alkotása. A fiatal szobrászművész tavaly, Szalay Dáviddal Drabik Tamással közösen, a Hybrid Art csoport tagjaként, a Paramount Network Hungary megbízásából már a Transformers egyik alakját Optimus fővezért; a három és fél méter magas, nagyjából 100 kilós szobrot 2023. május 11-én, a Transformers retrospektív filmvetítésen leplezték le, és a mű június 7-ig volt Aréna Mallban, a nyáron pedig több európai országban is kiállították. A különleges szobor majd’ száz kilogrammnyi kidobásra ítélt autóalkatrész, öt kiló alumíniumdoboz és 80-100 kilogramm elektronikai hulladék felhasználásával készült, ezek között laptop alkatrészek, mobiltelefonok, nyomtatók, magnók, billentyűzetek, vízforralók és egyéb kisgépek voltak.

-
Kép: Katie G./Köztérkép

Az alkotók célja egyértelműen az volt, hogy bebizonyítsák, a hulladékoknak lehet második életük. „Ez egy elég speciális munka volt már az első lépéstől, az anyaggyűjtéstől kezdve. Különösen tetszett, hogy már csak az anyagokból adódóan is, nagyon sokat lehetett kísérletezni, játszadozni azzal, hová illenek majd a szobron a különféle elektronikai eszközök. A kollégák elhozták a régi szerszámaikat, amiket már nem használnak, és ezeket szintén beledolgoztuk az alkotásba. A kisfiam régi játékautójának kereke is belekerült. Érdekes élmény volt megtapasztalni azt is, milyen szétverni például egy mobiltelefont, vagy darabjaira szedni egy régi billentyűzetet" – olvasható Bajári Zsolt akkori nyilatkozata a Hybrid Art honlapján és egészen biztosak lehetünk abban, hogy a rákospalotai mű elkészültének is lesznek hasonlóan emlékezetes pillanatai.

A szobrot és a környező parkot még az idén szeretnék felavatni. Az alkotás és környezete rendezésének költségeit, valamint a zöldfelület fenntartási és a szobor karbantartási költségeit teljes egészében a MOL TEAM Kft. vállalja. A beruházás várhatóan 30 millió forintba kerül majd.

A kiemelt kép illusztráció, forrás: Paramount Pictures