KULTÚRA

Élő festmények és multimédiás terek – Van Gogh megérkezett


Milánó, London, Berlin, New York, és Sanghaj után a népszerű multimédiás kiállítás Budapesten is megtekinthető.

„Ismerje meg a művészt és művészetét úgy, ahogyan még soha, a kiváló történetmesélés és a legmodernebb technológia segítségével” – csalogatják az érdeklődőket a Van Gogh-kiállítás oldalán, melynek része egy 360 fokos multimédiás tér, több, mint ezer négyzetméternyi kivetítő felület, egy VR (virtuális valóság) sarok, valamint különböző térbeli alkotások, amelyeket hang- és fényjátékkal gazdagítanak.

A kiállítás három nagyobb részre különül el. Az elsőben megismerkedhetünk Van Gogh életrajzával, munkásságával és családjával is. Megtudhatjuk, hogy az alkotó hogyan került közel a festészethez, miképp kereste saját stílusát, hogyan hatottak mentális problémái művészetére, de még az öccsével és húgaival való kapcsolatába is betekintést nyerhetünk.

Van
Kép: ÉnBudapestem

A kiállítás második részében a látogatók a művész számos munkáját tekinthetik meg, több esetben pedig akár körbejárhatják, föléjük, sőt mögéjük is benézhetnek. Ebben a teremben több 3D-s, térbeli alkotás is látható, „Van Gogh szobája Arles-ban” például három fali változatban is látható és egy, a valóságnak megfelelő térbeli változatban is.

A multimédiás elemek zöme a kiállítás harmadik szakaszában találhatók, először egy hatalmas, 360 fokos, „mozgó festménybe” lépünk be. Itt Van Gogh képeit animációs formában, abban a környezetben is bemutatják, amelyet az alkotó munkavégzés közben láthatott – az élményt hangok és kommentárok teszik egyedibbé.

Aki ezek után sem érzi magát közel a festőművészhez, annak lehetősége van egy virtuális sétát tenni Van Gogh társaságában a VR-szobában, ahol nyolc ikonikus műve, köztük a Csillagos éj Rhone felett című alkotás inspirációjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Aki pedig kipróbálná, hogy milyen Vincent Van Gogh bőrébe bújni egy napra, arra is van lehetőség. A kiállítás végén, közvetlenül a szuvenírbolt előtt mindenki elkészítheti saját festményét, amelyet utána a falra is ki lehet vetíteni, mintha csak a kiállítás részét képezné alkotás.

A Van Gogh –  The Immersive Experience  című multimédiás élménykiállítás szeptember 1-ig várja a látogatókat a BOK Csarnokban.

(Ha a videó nem indulna el elsőre, frissítse az oldalt, vagy ide kattintva tudja megnézni!)