A Tarlós István főpolgármestersége idején rettenetes módon felújított metrókocsik miatt indított perben három év hallgatás után ellenkérelmet nyújtott be az orosz cég – tudta meg a Népszava.
A lap megkereste a BKV-t az ügyben, ahonnan azt a választ kapták: több mint három évig nem vette át a periratokat a hármas metró szerelvényeit hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash, majd amikor már nem halogathatták tovább a dolgot, rögtön támadásba lendültek, és ellenkérelmet nyújtottak be a perben.
A Fővárosi Törvényszéken indított, 38 milliárd forintos BKV-követelésről döntő peres eljárás befejezése így még távolabbra tolódik. A labda most újfent a BKV térfelén pattog, a cég most állítja össze az MVM által benyújtott ellenkérelemre választ adó nyilatkozatát – tájékoztatta a fővárosi cég a Népszavát.
Mint a cikk emlékeztet, a BKV már 2017-ben megállapította, hogy a „Metrowagonmash a szállítói szerződésben vállalt feladatok jelentős részét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette”. Az orosz fél semmit nem ismert el, és semmilyen kártérítési összeget nem tartott elfogadhatónak. A BKV és az akkor még Tarlós István vezette főváros a per mellett döntött, és 2019 februárjában beadta a keresetet. A pert azonban évekig blokkolta az orosz közigazgatás és a cég is.
A Népszava kiemeli: a Metrowagonmash ugyan felújításra szerződött, de gyakorlatilag új kocsikat szállított, csak éppen csapnivaló minőségben. A Karácsony Gergely főpolgármester utasítására elkészült jelentés 18 sorozathibát tárt fel.
(Kiemelt kép: BKK)