Az ember talán hajlamos azt gondolni egy-egy nyűgösebb őszi estén, hogy senkit nem érdekel már az irodalom. Annyira legalábbis biztos nem, mint a múlt század elején, mikor a Karinthy Frigyesek, Kosztolányi Dezsők, Ady Endrék és Szerb Antalok még tucatjával rótták háborítatlanul a pesti utcákat. Pedig igenis létezik izgalmas és újszerű irodalmi est!
Ha azonban mégsem látjuk ennyire szörnyűnek a helyzetet (minthogy tényleg nem az) és úgy gondoljuk, érdekli az embereket az irodalom, akkor sem állíthatjuk, hogy nagy divatja lenne az irodalmi esteknek. Ennek oka talán, hogy az irodalmi esteket még mindig egy kötött kardigános kávészagú leheletként képzeljük el a legtöbben, ahová hanyagul öltözött bölcsészek járnak köldöknézegetni, miközben egy régóta nem fésülködött ember egy lesújtóan hétköznapi széken ülve olvas fel elviselhetetlenül hosszan egy nagyon vastag könyvből.
Szerencsére tény azonban az, hogy nemcsak vannak irodalmi estek, de azoknak semmi közük nincs a fentebb vázolt prekoncepcióhoz. Legalábbis Prieger Zsolt szerdai előadásának esetében biztos nincs.
Mindez persze nem különösebben meglepő azoknak, akik valamelyest is ismerik a magyar underground egyik sarokkövét jelentő Anima Sound Systemet, melynek Prieger Zsolt 30 éve az atyamestere. Ettől még persze lehetett volna halálunalmas is a Márai Sándor Művelődési Ház dísztermébe szervezett BP Legendái című est, ám úgy tűnik (s mondom mindezt személyes elfogultságomtól valóban függetlenül), Prieger alkatilag képtelen az ilyen jellegű gaztettek elkövetésére.
Prieger legnagyobb erőssége ugyanis a művészi bátorság, hogy időről időre képes megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat és valami egészen újba kezdeni. Most épp a 150 éves Budapesthez kötődő írók-költők, humoristák, kabarészerzők szomorú, vicces, keserédes, klasszikus, zugszínházi, fennkölt és flaszternyelvű szövegeiből készült rendhagyó zenés irodalmi előadásával.
Könnyű persze dobálózni az olyan kifejezésekkel, mint a „rendhagyó”, ami fájdalmasan sok esetben csupán illatos szinonimája az öncélúskodó blöffölésnek. Prieger azonban nemcsak egy, az avantgárdot jól értő művész, de tanárember is, aki ennek megfelelően képes a tudás, illetve az üzenet átadására, valamint a gondolatébresztésre.
A BP Legendái előadását ennek megfelelően – és stílszerűen – járta át a könnyed pestiesség, a csehtamási lazaság, miközben a színpadkép vigyázzállásban tisztelgett a Laibach esztétikája előtt. A kézenfekvőnek tűnő szálgitáros előadás helyett egy „szál-elektronikus” produkciót láthattunk, amelyben szerepelt Heltai Jenő, Kassák Lajos, Nagy Endre, Szomory Dezső, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Tóth Árpád, Örkény István, Radnóti Miklós, Krúdy Gyula, József Attila, Rejtő Jenő, Pajor Tamás, Tandori Dezső, Szerb Antal és így tovább. Rajtuk keresztül pedig okos és elegáns, mégis maró és erős kiszólások hangzottak el a politika minden irányába, példát vehettünk az olaszokról, akiknek lelkiségén nem fogott semmiféle rendszer. Bejártuk Budapestet akkor és most, és beláthattuk, hogy a főváros bár korántsem tökéletes, mégis a világ egyik legelképesztőbb helye.
Egyúttal pedig emlékeztetve lettünk arra is, hogy a ránk oly sokszor jellemtő búval baszottság ellenére mégis érdemes élni, hiszen, ha élünk, akkor legalább még történhet velünk valami a világban, otthon, vagy épp a 150 éves Budapesten.
