KULTÚRA

Fehér Renátó: Kaleidoszkóp


November 17-én, a főváros 150. születésnapján jelenik meg a Budapest Nagyregény című könyv, ami a kerületek számának megfelelően huszonhárom fejezetből áll. A megjelenés napjáig minden kerület fejezetéből mutatunk egy részletet, és minden szerzőről közlünk egy videót. Fehér Renátó a VI. kerületért felelt.

„Osztoznánk L alakú, átlós vagy egyenes vonalú egyenletes történeteinkben, melyek végül úgyis lekerekednek közösre és szépre: itthon vagyunk. Osztoznánk ebben a többes szám első személyben. Osztoznánk azzal, aki a pályaudvari perontábla talapzatán rendezkedik be zsebsakkjával végbakvédelemre. Azzal, aki délutánonként a női szállón takarít. Azzal, aki mellékszerepet mormol fel és alá a Nagymezőn. Aki a jugoszláv követségen, az Állami Bábszínházban vagy a Szobi utcai mentőkórházban kér menedéket. Aki ’44 nyarától zsidókat bújtat a csehszlovák konzulátus használaton kívüli szenespincéjében a Rózsa–Szegfű-sarkon. Aki az Abbáziában szolgál fel rigójancsit visszeresedő lábbal, amíg a férje Nobel-díjas regényt ír egy budai garzonban. Aki dedikálni ül ki a könyvheti napernyők alá az Írók Boltjánál, de csak külföldiek kérdezgetik tőle, hogy a városnéző busz honnan indul. Aki zuglói babatincsekből készített pihekönnyű parókákkal üzletel az Opera művészkijárójánál. Aki magát árulja az aluljáróban, levendulát, lufiállatot, amíg mellette szinkrontolmáccsal prédikál apokalipszist a révület.”

Fehér Renátó: (Szombathely, 1989) Költő, író, szerkesztő. Három verseskötete jelent meg, GarázsmenetHoltidény és Torkolatcsönd címmel. A Hévíz folyóirat főszerkesztője.