KULTÚRA

Generációváltást hoz a XI. Slam Poetry Országos Bajnokság döntője?


A tét és a kérdés is nagy – előbbi biztos, utóbbi szombaton kiderül: tizenegyedik alkalommal tölthetik meg a Trafót a magyar slam poetry legjobb képviselői. A győztes pedig Magyarországot fogja képviselni a Poetry Slam Európa-bajnokságon.

A tavalyi, jubileumi, tizedik egyéni Slam Poetry Országos Bajnokságot Borsos Bence nyerte szintén a Trafóban – és nagy sikerrel képviselte országunkat a 2022 decemberében Rómában megrendezett Poetry Slam Európa-bajnokságon.

Azért, hogy ezúttal más állhasson a dobogó tetejére, illetve képviselhesse hazánkat a nemzetközi versenyeken, a szeptemberi előválogatókról döntőbe jutott slammerek próbálnak mindent megtenni, ami a műfajba még belefér:

és úgy tűnik, generációváltás előtt áll a szcéna, de hogy ez kiteljesedik-e, az csak a helyszínen derül ki.

A budapesti Trafóban október 28-án, szombaton 19 órakor kezdődő döntőn – ami minden évben a magyar slam poetry legrangosabb eseménye, és már tizenegyedik alkalommal rendezik meg – a szeptemberi előválogatók legjobb slammerei csapnak össze.

A produkciókat 5 fős zsűri értékeli, amelynek

  • elnöke idén Basch Péter kétszeres slam poetry országos bajnok, strategic planner,
  • mellette Kemény Zsófi költő, író, slammer, előadó és forgatókönyvíró,
  • Bánóczi Bea slammer, pszichológus
  • és Závada Péter költő, drámaíró

foglal majd helyet. A zsűri ötödik tagja – önként jelentkezéses alapon, a helyszínen – a közönség soraiból kerül ki.

Az ő pontszámaik alapján hirdetik majd ki az első 3 helyezettet, valamint a zsűri különdíjasát, illetve a publikum által a helyszínen leadott szavazatok alapján kiosztanak egy közönségdíjat is. A döntő kétfordulós, az első fordulót követően a legjobb 5 helyezett újra színpadra áll még ugyanazon az estén, hogy eldőljön, ki nyeri a versenyt.

A hangulatot fokozza az Amoeba zenekar, a Kiégő Izzók vizuál csapata, számos vendégelőadó, valamint a döntő két hostja, Süveg Márk Saiid rapper, kétszeres országos bajnok slammer és Pion István, költő, slammer, újságíró, aki lapunk főszerkesztő-helyettese.

Az esemény eventjét itt találjátok, jegyet pedig itt tudtok vásárolni rá.