STÍLUS

Szobrot kapott az egyetemisták terápiás cicája, Marci


Életnagyságú szoborral emlékeznek meg Marcira az Állatorvostudományi Egyetem dolgozói és diákjai, akik rekordgyorsan dobták össze az emlékmű árát.

A szobor az egyetem kampuszának központi helyén áll, ahol Marci mindig is üldögélt, ahol terápiás tevékenységét folytatta mintegy tizenkét éven keresztül. Kóbor fekete cicaként került az egyetemhez, de nem hogy szerencsétlenséget nem jelentett senkinek, éppen ellenkezőleg, évekig volt terápiás cica. Amíg meg nem betegedett, segítséget nyújtott bárkinek, akinek szüksége volt erre, például vizsgaidőszakban.

A szobor egymilliós költségét közadakozásból fedezték, amit a meghirdetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt adtak össze azok, akiknek Marci pótolhatatlan űrt hagy életében.

Marci
Marci cica szobra az egyetem campusán Kép: Szlazsánszky Filip/Énbudapestem

 

"Marci több volt, mint egy szeretett macska. Az állatok és emberek közötti összekapcsolódás szimbólumává vált, számtalan diák talált nyugalmat dorombolásában a stresszes időszakokban" - írja az egyetem, ahol a szobrot hivatalosan is felavatják szeptember 27-én, délután kettőkor.

Van egy olyan tippünk, hogy Marci bronzszobra lesz a következő, aminek a fejét fényesre simogatják majd vizsgák előtt és után, de ezt senki nem fogja bánni – nem fog úgy járni, mint például a Hadik-szobor a Várnegyedben.

Nézd meg a szobor átadásáról készült videónkat! Ha nem jön be elsőre, frissítsd az oldalt!

@enbudapestem Szobrot kapott az Állatorvostudományi Egyetem egykori kedvence, Marci Ha van Marciról felvételed, vagy egy kedves történeted, küldd el az Állatorvostudományi Egyetemnek! #budapest #énbudapestem #fy #fyp #magyartiktok #áte #állatorvostudományiegyetem #marcicica #tiktok #instagood #musically #love #follow #instagram #followforfollowback #like #music #tiktokmemes #cute #likeforlikes #tiktokhot #duet #hot #swag #fun #foryoupage #style #hair #acting #me #muser #funny #pls #keepsupporting #life #cool original sound - TheycallmeMeaow

(Kiemelt kép: Állatorvostudományi Egyetem)