Így született meg a panelkorszak előtti utolsó hangulatos lakótelep. A Vörösvári úton három furcsa tetejű toronyház figyelmeztet ugyan rá, de a Bécsi út irányából szinte semmi nem utal arra, hogy a dús lombok mögött egy különleges lakótelep húzódik meg. Különleges már csak a fái miatt is: tulajdonképpen egy hatalmas árnyas parkban sétálhat végig az ember a házak között. Néhol egészen nyaralótelepi hangulata van a helynek. Még különlegesebbek azonban az épületei: szinte ahány ház, annyiféle típus. Szögletesek, modernek, mint a jól ismert panelek, de téglából épültek. Egyikük sem rideg, s valamennyi emberléptékű. Többségük két-három emeletes, de akad közöttük néhány kétszintes lakóház is. Ez a legendás óbudai kísérleti lakótelep. De vajon mi is volt ez a kísérlet? És sikerült-e végül? Zubreczki Dávid írása.
A cikk eredetileg 2021 szeptemberében jelent meg.
A háború után óriási volt a lakásínség Budapesten. Rengetegen érkeztek az újjáépülő fővárosba, ahol nem csak az építőipar, de a sorra nyíló új üzemek is munkaerőt igényeltek. A lakóházak jelentős része azonban súlyosan megsérült vagy akár meg is semmisült a város ostromakor, a helyreállításuk pedig lassan haladt. Ráadásul sok volt az elavult, komfort nélküli lakás, álltak még az olyan hírhedt nyomornegyedek is, mint a Mária Valéria-telep vagy az Auguszta-telep.
A lakáshiány megoldását a szovjet megszállók is nehezítették: az ötvenes évek első felében ugyanis Magyarországon is kötelezővé tették a szocreál stílus követését. Fel is épült ebben a szellemben néhány reprezentatív lakótelep Budapesten, például az Örs vezér térnél vagy Angyalföldön, de nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezekkel nem lehet otthont nyújtani több százezer embernek. Az ilyen telepek építése drága és lassú volt, ráadásul a végeredmény sem volt korszerűnek nevezhető.
Sztálin halála után azután – mint oly sokan – az építészek is fellélegezhettek kicsit. Az ötvenes évek második felében már nem volt többé kötelező a szocreált követni. Már csak az volt a kérdés, hogy akkor merre tovább. Milyen lakásokat építsenek? Előképek nem nagyon voltak, hiszen évtizedek óta nem épültek komoly lakótelepek Budapesten. Az olyan régebbiek pedig, mint mondjuk a MÁV-telepek vagy a Gázgyári-lakótelep, már egyáltalán nem feleltek meg az aktuális elvárásoknak.
Olyan házakat kellett tervezni, amelyeket gyorsan és olcsón fel lehet húzni, és amiben a lehető legtöbben elférnek. Közben persze az sem árt, ha az épületek jól néznek ki. Természetesen típustervekre volt szükség, amelyeket az ország különböző pontjain is fel lehet építeni – ezzel is időt és pénzt takarítva meg. Senki sem tudta azonban, hogy például mekkora is az a kislakás, amelyben még kényelmesen eléldegél egy kettő-három-négy ember, vagy hogy mennyibe kerül egy ilyen modern lakótelepi ház felhúzása stb.
Meghirdették hát 1958-ban az Országos Lakástervpályázatot. Voltak már hasonlók korábban is, de ez sok mindenben egyedi volt. Egyrészt kiírtak mellé pályázatokat lakásútorok és beépített konyhaszekrények tervezésére is, hiszen az új, kis lakásokhoz nem igazán passzolt már a háború előtti lakberendezés. Másrészt – és ez volt az igazán fontos – elhatározták, hogy a legjobb pályaműveket felépítik. Így az életben tesztelhették le a munkafolyamatot, a költségek alakulását, na és persze értékelhették a lakók visszajelzéseit. Ilyen méretű lakáskísérlet sem előtte, sem utána nem zajlott Magyarországon.
Mai szemmel rendkívül kicsi otthonokat kellett terveznie az építészeknek. A pályázati kiírások szerint a kétfekhelyes lakások 24-30, a négy fekvőhelyesek 50-58, a hat fekvőhelyesek legfeljebb 76 négyzetméteresek lehettek. Olyan lakásmegoldásokat vártak, amelyekben nincs külön nappali és háló, vagyis minél több funkciót minél kisebb területen lehet elhelyezni.
A pályázat díjazottjait azután Óbudán, a felhagyott téglagyár helyén építették fel. A Bécsi út, Váradi utca, Vörösvári út, Reménység utca által határolt tömbben ma is állnak a házak. A kísérleti lakótelep egyedi hangulata, és megépülte óta töretlen népszerűsége többek közt a beépítést tervező építészeknek, Kiss Albertnek és Pomsár Jánosnak is köszönhető. Na meg persze a díjnyertes házaknak! A beépítésről a Fővárosi blog készített egy ábrát, amin mi is tanulmányozhatjuk az elhelyezkedésüket:
Az első díjat a 514-es számú kockaház kapta. Benjamin Károly, Boross Zoltán és Tarján László épületéből három változat is felépült, kettő a Bécsi út mentén. Ezek nagy előnye volt, hogy többféle lakást is ki lehetett alakítani bennük.
Kiss E. László 511-es tervében úgy próbált teret teremteni a „semmiből”, hogy bár a lakásokban az összes helyiség külön-külön is megközelíthető volt az előszobából, tolóajtókkal egybe is lehetett nyitni a szobákat az étkezőkonyhával. Ez a ház talán a telep legkarakteresebb épülete, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy épülethidak kötik össze a szomszédos 404-es házzal.
Az építészet szerelmeseinek igazi különlegesség Mináry Olga 527-es kockaháza, melyet később, kisebb-nagyobb módosításokkal, sokfelé használták máshol is típustervként. Valójában nem is kocka: egyik irányban három, a másikba játékosan csak két emeletes. Az étkezőkonyhára komponált lakások elosztása ügyes kísérlet volt arra, hogy a minimális térből a maximumot hozzák ki. Mináry azon kevesek egyike volt a hatvanas évek Magyarországán, aki házaihoz, lakásaihoz berendezést is tervezett, akárcsak egykor a szecesszió mesterei. Az Óbudai kísérleti lakótelepen végzett munkáját később Ybl-díjjal ismerték el, az 527-es számú épült pedig méltán szerepel a 111 év, 111 híres ház című könyvben az 1959-es évnél.
A legnagyobb név alighanem Rimanóczy Gyuláé a telep építészei közül. A pasaréti és a Bosnyák téri templom tervezője két fiával – Jenővel és ifjabb Gyulával – adott be közös pályázatot. A munka nagyrésze alighanem a fiatalokra hárult, hiszen az 55 éves mester még a pályázat évében elhunyt. 620-as jelű garzonházukban a nappaliban helyezték el a főzőfülkét, amelyet függönnyel lehetett elválasztani a lakás többi részétől.
Amikor 1960-ban elkészültek a telep első házai, bemutatót tartottak a nagyközönségnek. Berendeztek néhány lakást, amelyet bárki megnézhetett. Ráadásul minden típusból kettőt: egyet régimódi, egyet korszerű bútorokkal. Korabeli beszámolók szerint mintegy nyolcvanezren voltak kíváncsiak a „jövő otthonaira”.
1960-ban egy „középmagasház” pályázatot is kiírtak, az itt díjazott tervek szerint épültek fel a Vörösvári út menti pontházak Dúl Dezső tervei szerint. A következő években aztán további típustervekkel egészült ki a telep: bölcsődével, óvodával, iskolával, pavilonokkal.
És hogy mi lett a kísérlet eredménye? Kiderült, amit ma már mindenki tud: hiába a trükkös megoldások, meg a tervezői zsenialitás, bizonyos méret alá egyszerűen nem csökkenthetők a lakások. Szóval a házak ma is remekül funkcionálnak, csak nem feltétlenül annyi lakóval, ahánynak eredetileg elképzelték azokat a pályázat kiírói.
Ami pedig az építés költségét, gyorsaságát és hatékonyságát illeti: mire elkészültek a házak, tulajdonképpen okafogyottá vált az egész kísérlet. A hatvanas évek elején ugyanis egészen más irányban kezdtek gondolkodni az építésügyi döntéshozók. Úgy gondolták, a megoldást az úgy nevezett „közép- és nagyblokkos” építésmód jelenti majd. Ezt nevezi a köznyelv egyszerűen panelnek.
Az óbudai kísérlet tehát nem jelentett megoldást az ország lakhatási problémáira, viszont egy teljesen egyedi hangulatú városrészt köszönhetünk neki. Az árnyas fák alatt sétálva érdemes alaposan megfigyelni a házakat. Észrevenni a sok apró érdekességet, szépséget rajtuk. Milyen egyszerű megoldásokkal játszottak el a tervezők, hogy takarékosan ugyan, de valamiképpen izgalmassá tegyék a házakat. Betonrácsokkal, erkélykorlátokkal, ablakok és lodzsák ritmusával, oszlopokkal, tetők dőlésszögével, itt-ott a burkolattal, helyenként csak a házak tömegével játszottak és az eredmény egészen figyelemre méltó lett. Miután egy-egy sivárabb panellakótelepen élesítettük a szemünk, könnyebben vesszük észre mennyi ötletesség van bennük.
Na és, ha a Vörösvári úton járunk, alighanem feltűnik az a különös betonhéjszerkezet is, amely egy üzemen kívüli gázfogadót rejt magában. Valaki épp tavaly tett javaslatot, arra, hogy vonják helyi védelem alá. Akár maga a telep is megérdemelné.
A cikkhez Branczik Márta Korszerű lakások az Óbudai Kísérleti Lakótelepen című tanulmányát használtam fel, mely az Óbuda története [DZ1] kötetben jelent meg. Akit ennél is bővebben is érdekel a telep története, az olvassa el Branczik Márta és Keller Márkus Korszerű lakás, 1960 című könyvét (Terc, Budapest, 2011.).