Renoir nemcsak a Montmartre-on vigadókat, barátait, a családját festette meg, hanem elsősorban a fényt, az életet. Budapesten még soha nem nyílt még ennyire átfogó, reprezentatív kiállítás a képeiből, mint ami most péntektől lesz látható a Szépművészeti Múzeumban. A tárlaton grafikák, szobrok mellett több főművét is kiállították.
Amikor Sisley apját, barátja kérésére Renoir lefestette, még sötét, akadémikus színeket használt, az idős, szigorú férfi mereven ült, ahogy az angol festmények modelljei szoktak, fekete kravátli pihent a mellkasán. Komor volt és méltóságteljes – a festmény annak a bizonyítéka, hogy a művész kész van, minden szakmai fogást elsajátított. Ez volt az első kép, amire felkaptam a fejem a Szépművészeti Múzeumban pénteken nyíló Renoir – A festő és modelljei című kiállításon.
A nagyszabású tárlat a festő mintegy hetven alkotását vonultatja fel. A kiállítás a Musée d’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben jött létre és húsz közgyűjteményből kölcsönöztek hozzá műtárgyakat. Soha nem volt Magyarországon még ilyen átfogó, Renoir művészetét bemutató kiállítás.
Renoir kezdetben az impresszionisták képviselője volt, akinek képei Degas, Cézanne, Pissarro, Sisley, Monet mellett felvonultak az első impresszionista kiállításon. Ám idővel elfordult az irányzattól, hogy Tizianohoz, Rubenshez visszanyúlva meghaladja azt. Renoir figurális festő volt, ezt ő mondta magáról, az arcok rezdülései, a tekintetek ragyogásai érdekelték, aktjaira is színfoltokként tekintett.
Sisley apjának akadémikus, komor képe után láthatjuk az új, élettel teli modelleket, feltűnik a művész családja, a dajka, a gyerekek, Claude fia piros bohócjelmezben, vagy a porosz-francia háborúban korán meghalt Bazille és az ő barna műterme, ahol a pénztelenség miatt vidékre költözött Monet a képeit hagyta.
Renoir modelljei között ott voltak a Fournaise anyó étterme körül lebzselő fiatalok, akik – ahogy a festő fogalmazott – „hajlandóak voltak egy kis időre a rendelkezésemre bocsátani fiatalságukat”.
És láthatjuk a kivilágosodás képeit, a kék, a zöld színek tobzódását, például az 1870-es években készült Séta napernyővel a kertben című képén, amelynek helyszíne akár Monet Giverny-beli kertje is lehetett volna, odaképzelhetjük a tavat a vízililiomokat, a magasra nőtt virágerdő mögé.
Amikor Renoir a Hinta című festményét festette, már a kék volt az uralkodó: a fény átszűrődik a lombokon, egy nő hintázik, körülállják férfiak és egy gyermek, a háttérben ott lehetett valahol a Fürge Nyúl kocsma, az Au Lapin Agile, vagy a Le Moulin de la Galette, a párizsiak kedvenc szórakozóhelye, melyről egy másik híres képét festette. (Ennek a képnek a vázlatát ugyancsak láthatjuk a kiállításon.)
Itt van Renoir utolsó nagy képe a Fürdőzők, ami maga a színorgia, az élet tobzódása, két meztelen nő a színkavalkádban.
Pedig - mivel akkor a festék igencsak drága áru volt - csak ezüstfehéret, nápolyi sárgát, okkersárgát, sziénát, vörös okkert, krapplakkot, zöldföldet, veronai zöldet, kobaltkéket és elefántcsontfeketét használt. Tíz mesebeli színt az élet ábrázolására.
Ahogy Matisse írta róla, a Fürdőzők a legszebb kép, amit valaha festettek. Pedig akkor már biciklibalesete után kialakult reumája görcsbe rántotta az ujjait. De még akkor is nagyvonalúan, elegánsan, mélyen festett az élet szépségéről.
(A kiállítás január elejéig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban)