Golyóálló mellénnyel felszerelt erők árasztották el az utcát.
Fordulat a sokat látott és sokat megélt Barackmag utca ügyében. A kerület szocialista önkormányzati képviselőjének, Keller Zsoltnak a tájékoztatása szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kollegái nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre az elmondásuk szerint azért, hogy
teljesen lezárják az építkezést.
„Valakinél nagyon betelt a pohár, még jobban, mint a helyieknél, olyan szintű készültség érkezett. Golyóálló mellénytől kezdve minden volt, erre a látványra az építkezésről jó páran kereket is oldottak” – írja az egyik civilcsoport helyszínen tartózkodó munkatársa.
Ő egyébként azt mondja, örült volna, ha az intézkedés előtt elhárítják a balesetveszélyes állapotot, az utca állapota ugyanis tovább fog romlani. A döntés szerint visszavonták a vállalkozó behajtási engedélyeit, nem engedik be a teherautókat és mixerkocsikat.
Ahogy ebben a cikkünkben összefoglaltuk, egy, az utca mellett építkező vállalkozó szakszerűtlen építési munkája miatt először csak megcsúszott, később
le is szakadt a Barackmag utca egy része.
A helyzet olyan rosszra fordult, hogy félő volt, hogy a megcsúszott utca magával rántja a gázvezetéket is.
A félelem aztán be is igazolódott, a gázt viszont még időben elzárták, és a Fővárosi Gázművek ideiglenes gázvezetéket húzott ki, mivel a korábbi nyomvonal megsemmisült, leszakadt a szálloda munkagödrébe.
A helyzet legfőbb érdekessége volt, hogy bár a kormányhivatal már augusztus közepén leállíttatta a munkát, és rendőrök, a katasztrófavédelem, valamint helyi politikusok, többek között a kerület polgármestere, dr. László Imre is kilátogatott a helyszínre,
mégsem történt a semmi,
a vállalkozó zavartalanul folytatta az építkezést.
A helyi Facebook-csoportokban egyre kétségbeesettebb üzeneteket lehetett olvasni.
Az egyik helyi lakó például arról beszélt, hogy már nem volt elég, hogy nem tudott normálisan hazajutni, a biztonsága miatt is aggódnia kellett. Minden este úgy kellett lefeküdniük aludni, hogy attól rettegtek, mikor indul el a házuk alatt a talaj, és
mikor dől rájuk a házuk,
vagy mikor mennek tönkre a közművek.
Az egészben a legbosszantóbb az, magyarázta akkor, hogy nem tudják, minek kell történnie ahhoz, hogy valaki, a kerület, a főváros, a kormányhivatal intézkedjen.
„Emberi tragédia? Az már elég lesz,
hogy valaki, akinek jogköre és határköre, az végre közbelépjen?”
Ha minden igaz, ennek vetett most már végre tényleg véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.