FRISS

Hatalmas, 200 négyzetméteres LGT lemezborító jelent meg Erzsébetvárosban!


Ötven éve jelent meg a Locomotiv GT Bummm! című lemeze, ennek állít emléket a kerületi önkormányzat, a Színes Város csapata a Dob utca 38. lakóival. Az évfordulót egy bulival ünneplik meg a hétvégén.

A fél évszázados BUMMM! című lemez, amelynek olyan örök érvényű dalokat köszönhetünk, mint a Miénk itt a tér, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba, az Ő még csak most tizennégy, a Kék asszony vagy éppen a Ringasd el magad. Ez volt a zenekar első albuma, amelyen Somló Tamás is játszott, és az utolsó, ami Barta Tamás kilépése előtt jelent meg.

Mivel a zenekar alapítója Presser Gábor éppen két házzal arrébb töltötte fiatal éveinek egy (jelentős) részét, a Dob utca 38. lakói és a Színes Város csapata, Erzsébetváros Önkormányzatával közösen úgy gondolták, hogy a legméltóbb helyen, egy 21 méter magas, 200 négyzetméter felületű házfalon állítanak emléket az LGT-nek és a BUMMM!-nak. Így született meg a világ legnagyobb LGT tribute-fala, amelyen Kemény György egykori csodás grafikája hirdeti, hogy Miénk itt a tér! - írja a kerület hivatalos honlapja.

Nagy BUMMM! buli a Dob utca 38-cal szembeni parkban!

Időpont 2023. szeptember 9.

Kezdés: 10.00

Zene: DJ Radnai - LGT (mi más?)