FRISS

A Budapest Pride bíróságon támadta meg a Médiatanács határozatát


Kisfilmjüket nem engedik társadalmi célú reklámként sugározni, mert az „népszerűsíti a homoszexualitást, ezért veszélyes a gyerekekre”. Az RTL is perre megy.

„Keresetet nyújtottunk be a Médiatanács ellen” – közölte a Budapest Pride. Mint írták, a Médiatanács határozata szerint a fesztivált és a felvonulást népszerűsítő, az elfogadást és a társadalmi párbeszédet ösztönző kisfilmjüket nem lehet társadalmi célú reklámként sugározni, mert a határozat szerint az „népszerűsíti a homoszexualitást, ezért veszélyes a gyerekekre”. Megjegyezték:

szerintük a határozat ellentmond a tudományos tényeknek, súlyosan homofób és transzfób.

A Budapest Pride emlékeztet: 2021-ben a homofób és transzfób propagandatörvény hatályba lépése előtt még gond nélkül levetítette több Magyarországon sugárzó kereskedelmi csatorna is társadalmi célú reklámként a Budapest Pride kampányfilmjét. 2022-ben azonban már csak a külföldi székhelyű Viacom csatornák voltak erre hajlandók.

A 2023-as kampányfilmet Tóth Luca animációs filmrendező készítette, akinek filmjeit korábban többek között Cannes-ban és a Berlinalén mutatták be.

Budapest
Ablakában kezével szívecskét formázó lakó köszönti a 2023-as Budapest Pride részvevőit / Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Az elkészült kampányfilmet az RTL elküldte véleményezésre és előzetes besorolásra a Médiatanácsnak, ami válaszul határozatában azt állapította meg, hogy a kampányfilm nem számít társadalmi célú reklámnak, valamint hogy korhatár-besorolás miatt csupán 22 óra és hajnali 5 között adhatná le a televízió.

A Szivárvány Misszió Alapítvány ezért a Háttér Társaság segítségével keresetet nyújtott be a Médiatanács ellen a Fővárosi Törvényszéken. „Az ügy jelentősége, hogy magyar bíróság első alkalommal kap lehetőséget arra, hogy állást foglaljon a nyilvánvalóan diszkriminatív, az Alaptörvény szólás- és művészeti szabadságot biztosító rendelkezéseinek ellentmondó jogszabályról. Bízunk abban, hogy a bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával összhangban fellép a tartalom alapú cenzúrával szemben” – mondta Muhi Erika, a Háttér Társaság ügyvédje, a Szivárvány Misszió Alapítvány jogi képviselője.

„Bár az RTL is megtámadja a határozatot, fontosnak tartottuk, hogy mi mint a kisfilm megrendelői is keresetet nyújtsunk be. Minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadni, hogy a történelem szemétdombjára juttassuk a homofób és transzfób propagandatörvényt. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek eltörlésére, eltüntetésére tett kísérletek csak kudarccal végződhetnek”

– mondta Szekeres Zsolt, a Szivárvány Misszió Alapítvány jogi képviselője.