FRISS

35 ezer ember vonult fel az idei Budapest Pride-on


„Szeressétek ezt a várost, mert ez a város is szeret titeket” – mondta beszédében Karácsony Gergely a felvonulás végén.

Idén ismét legalább 35 ezer ember vett részt a 28. Budapest Pride felvonuláson, ami az egy hónapos közösségi fesztivál záróeseménye volt – közölték a szervezők. Mint írták, a csekély számú szélsőjobboldali ellentüntetések résztvevőinek összesített létszáma nem haladta meg a 25-30 főt.

A menetet Csernus Ádám, a Budapest Pride szervezője indította a Vajdahunyad vára elől 15 órakor.

-

 

A felvonulás békésen zajlott, utána fellépett Király Martina énekes, dalszerző és Barta Zsolt gitáros. Steiner Kristóf konferálta fel Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt, aki többek között azt mondta ünnepi beszédében, hogy

„Szeressétek ezt a várost, mert ez a város is szeret titeket!”

Felszólalt még Bedő Dávid, a Sokszínű Magyarországért – Országgyűlési Képviselőcsoport elnöke, Szénási Szilvia roma aktivista, az Uccu alapítvány vezetője, Palugyai Sári pedig megható módon búcsúzott Lang Györgyitől, anyukájától, a 2021-es Pride házigazdájától.

Budapest Pride elnöke, Radványi Viki szintén beszédet mondott. A Phiren Amenca és a Haver Alapítvány munkatársaival együtt bejelentették: kampányt indítanak, hogy közösen lépjenek fel a sérülékeny kisebbségekkel szembeni törvényhozás ellen. A kampányban arra kérik Novák Katalin köztársasági elnököt: legyen mindenki köztársasági elnöke.

@enbudapestem Végét ért az idei Budapest Pride Felvonulás, ahol mintegy 35 ezer ember ünnepelte a sokszínűséget és a szerlmet #budapest #pride #budapestpride #loveislove #hungary #menet #tunti #fy #fyp #viral #foryou ♬ Hung Up (SDP Extended Vocal) [Edit] - Madonna

A szervezők közleményükben felidézték: a hazai LMBTQ-helyzet súlyosságát jelzi, hogy korábban precedens nélküli módon 49 nagykövetség és kulturális intézet közös nyilatkozatban sürgette, hogy Magyarországon szüntessék meg a nemzeti kormányok az LMBTQ-közösséget diszkrimináló törvényeket és retorikát. A felvonuláson az Amerikai Egyesült Államok, Argentin Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Írország, Kanada, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Koszovó nagykövetsége vett részt.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)