Ha valaki azt gondolná, hogy a nemváltoztatás amolyan 21. századi hóbort, amit szabadelvű, divatos trendek erőltetnek rá a gyermekeinkre, akkor bemutatjuk gróf vajai és laskodi Vay Sándort, született Vay Sarolta Zsófia Lilla Róza Johanna grófnőt, az első magyar újságírónőt, aki férfiként élt.
Vay Sarolta 1859-ben látta meg a napvilágot Pesten (vagy Dabason, vagy Gyónon – Sándor alighanem születése mitológiájában is fluid volt) az egyik legrégebbi nemesi család sarjaként. Három testvére volt, ám ebből kettő meghalt, így (bár erről megoszlanak a vélemények), Vay László gróf Saroltán próbálta megvalósítani elsőszülött fiának szánt terveit: jelesül azt, hogy katonának neveli.
Más feljegyzések szerint azonban Sarolta eleve szeretett fiús ruhákban járni, egyáltalán nem érdekelte a hímzés, vagy a zongorázás. Mindenesetre az biztos, hogy kétéves korában apja az emigrációból hazatérő 1848-49-es honvéd százados Kászonyi Dániel gondjaira bízta Saroltát, aki vívni, lovagolni tanította, illetve történelemről, valamint a francia felvilágosodás eszméiről oktatta.
Sőt, olyan pletykák is vannak, hogy az egyébként roppant konzervatív idősb Vay gróf mindenáron fiú örökösre vágyott, minekután László fia meghalt, így a szülői házban mindannyian eltitkolták, hogy lánya született, ezért a kis Saroltát Sándor néven keresztelték meg és fiúruhákba öltöztették.
Bárhogy is, Sarolta merőben különbözött a korabeli grófkisasszonyoktól, ami nem könnyítette meg az életét a drezdai nevelőintézetben, ahová nagyanyja adta be. Ekkor esett első szerelmi afférja is, amelyről ekképpen írt Richard von Krafft-Ebing Sándor:
„13 éves korában szerelmi viszonyt kezdett egy angol lánnyal, aki előtt fiúnak vallotta magát, és a lányt elcsábította.
Sarolta aztán anyjához került vissza, (akinek) bele kellett nyugodnia, hogy lányát ismét Sándornak hívják, hogy fiúruhát hordjon, és minden évben legalább egy szerelmi viszonyt inscenáljon a saját neméhez tartozó személlyel.”
Huszonhárom évesen pedig Hegyes Mari színésznő kegyeit próbálta elnyerni Egerben, és bár próbálkozásai kudarcba fulladtak, Sándor párbajra hívott egy fiatal jogászt, aki sértegette szerelmét.
Mindeközben a Vay család fokozatosan elszegényedett, így Sarolta kénytelen lett dolgozni. Eleinte saját nevével publikálta novelláit, verseit, majd a szépirodalomról áttért az újságírói pályára. Ennek során írásait leközölte a Pesti Hírlap, a Vasárnapi Újság, az Új Idők, az Egyetértés, a Magyar Szalon, az Országos Hírlap, a Debreczeni Hírlap, illetve a Képes Családi Lapok – ekkor azonban már Vay Sándor néven írta cikkeit, 24 évesen pedig Nyíregyházán tudósítóként részt vett a tiszaeszlári vérvád tárgyalásán.
Ezen a ponton azonban már talán nem annyira meglepő, hogy Vay Sándor nem pusztán írói álnév volt. Sándor a vérvád tárgyalásáról való tudósítása során találkozott először Eszéki Emmával, akibe azonnal beleszeretett, és nem sokkal később Ausztriába szöktette, ahol egy álpap adta össze őket. Végül Pesten telepedtek le, ám hat év után véget ért a házasságuk, miután Sándor egy nyaralás alkalmával megismerte Engelhardt Máriát, akibe beleszeretett, végül pedig 1889-ben feleségül is vette. Ám ez a házasság sem tartott sokáig, ugyanis Vay eladósodott, aminek örvén apósától kért kölcsön. Valójában azonban átverte az apóst, ezért az após feljelentette, amelynek során fény derült Sándor születési nemére, így végül szanatóriumba került.
Kivizsgálásának jegyzőkönyve szerint Sándor így nyilatkozott: „Uraim, bölcs jogi tudósok, pszicho- és patológusok! Irányítsák maguk az én életemet; minden léptemet a szerelem vezette, minden tettemet ez indokolta – hisz Isten oltotta belém. Ha ő ilyennek teremtett és nem másnak, arról csak nem tehetek én, avagy a végzet kifürkészhetetlen utai ezek?”
Szabadulása után visszaköltözött Pestre és a gróf az írásnak szentelte életét. Különc arisztokratának tartották, mégis a 19-20. századi irodalom üde foltja volt, kortársai is szerették. Műveit még életében, tíz kötetben adták ki, Krúdy Gyula pedig egy elbeszélésében állított neki emléket. Sokat utazott a világban, majd az első világháború kitörése miatt Svájcban ragadt, ahol 1918. május 23-án tüdőgyulladásban hunyt el.