KULTÚRA

„Az irodalomnak nem kell feltétlenül politizálnia, de hát a politika elkezdett irodalmazni”


Jeanine Meerapfel, a Berlini Művészeti Akadémia elnöke, Terézia Mora író és Tarr Béla filmrendező is a hazai kultúrpolitikáról cserél eszmét a Szépírók konferenciáján.

A művészet szabadsága címmel rendez Budapesten kétnapos nemzetközi konferenciát a Szépírók Társasága – áll az irodalmi szervezet sajtóközleményében. Mint írják,

az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a hazánkban és a térségben zajló káros kultúrpolitikai folyamatokra, a művészeti szabadságot is veszélyeztető gazdasági döntésekre, és hogy platformot biztosítsanak független civil és kulturális szervezetek számára.

width=900A közlemény idézi a konferencián is részt vevő Jeanine Meerapfel filmrendezőt, aki a Berlini Művészeti Akadémia igazgatója és az Akadémiák Európai Szövetségének elnöke: „Az Akadémiák Európai Szövetségének az is a feladati közé tartozik, hogy cselekedjünk, amikor az egyik alapító tagunk politikai és gazdasági nyomás alá kerül hazájában. A magyar írókat képviselő Szépírók Társaságának működése jelenleg veszélyben van. Mellettük állunk ki budapesti eseményünkön. Közben pedig megvitatjuk, milyen pán-európai együttműködési keretet szükséges létrehoznunk azért, hogy megvédjük az alkotóművészeti szabadságot az összes európai országban. Mi, mint 70 európai akadémia és kulturális szervezet közössége, erős szövetség vagyunk.”

width=881

A konferencián szintén felszólal Czinki Ferenc író, a Szépírók Társaságának elnöke, akit így idéz a szervezet:

„Nem hiszek abban, hogy az irodalomnak feltétlenül politizálnia kellene, fenntartanám magamnak ezt a luxust, de aztán a politika egyszer csak elkezdett irodalmazni. Hozzánk nyúlt, és nem volt kellemes. Írni nem pamfleteket, beszédeket, posztokat, hanem jó irodalmat kell. Abban ugyanis elvileg benne volna minden, úgy van kitalálva. Olyan a természete.”

A nemzetközi konferenciát kedden és szerdán rendezik. A részletes program:

Május 30., kedd

15:00-17:00

  • Találkozó kulturális szervezetek számára – Az Akadémiák Európai Szövetségének tagjai magyarországi civil szervezetek képviselőivel találkoznak, hogy megvitassák a hazai kultúrpolitikai helyzetet, és lehetséges együttműködéseket dolgozzanak ki. Az esemény regisztrációval látogatható.

18:00-20:00

  • Megnyitó – Bevezetőt mond Czinki Ferenc író, a Szépírók Társaságának elnöke, valamint Jeanine Meerapfel filmrendező, a Berlini Művészeti Akadémia igazgatója, az Akadémiák Európai Szövetsége elnöke.
  • Megemlékezés – Haraszti Miklós az idén 90 éve született Konrád Györgyről.
  • Videóüzenet – Robert Wilson színházi rendező, a Berlini Művészeti Akadémia tagja.
  • Beszélgetés – A hallgatás ereje: Milyen esélyei vannak a független kultúrának olyan helyzetben, amikor a művészek és az állam képviselői között megszűnik a valódi párbeszéd? – A beszélgetés résztvevői: Keszthelyi Dorottya képviselő, kulturális tanácsadó, XIII. Kerület, Budapest; Dalos György író, a Szépírók Társaságának tagja; Inkei Péter kultúrpolitikai szakértő, a Summa Artium Alapítvány képviseletében; Bartosz Sydlowski, a krakkói Boska Komedia fesztivál művészeti vezetője. Moderátor: Martin Krafl, a Czech Literary Centre munkatársa.

Május 31., szerda

12:00-13:00

  • Nemzetközi sajtótájékoztató – Résztvevők: Jeanine Meerapfel, Czinki Ferenc, Valerio Rocco Lozano (a madridi Circulo de Bellas Artes igazgatója), Ladányi Jancsó Jákob (a Freeszfe egyesület elnökségi tagja).

18:00-18:45

Művészeti program

  • Zene – Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Szabó Anna, Nizalowski Fanni, Asztalos Dorottya.
  • Performansz – Tózsa Mikolt, Kozma Zsófi Rebeka (a Freeszfe hallgatói).
  • Videóüzenetek – Terézia Mora író, a Berlini Művészeti Akadémia tagja; George Szirtes költő, a Berlini Művészeti Akadémia tagja

19:00-20:00

  • Beszélgetés – Katharina Schultens író, a Berlini Művészeti Akadémia tagja; Simon Márton költő, a Szépírók Társaságának tagja; Maria José Crespo képzőművész; Tarr Béla filmrendező, a Freeszfe Egyesület elnöke

A konferencia látogatása ingyenes, a beszélgetések szinkrontolmács segítségével angol és magyar nyelven zajlanak; társszervezője a Freeszfe, helyszíne a CEU (Budapest, V. kerület, Nádor utca 9.).

(Kiemelt kép: PEJAC )