FRISS

Új híd épül az Ördög-árok felett


A II. kerületi Napraforgó utcánál elbontják a régi, járda nélküli hidat, csütörtöktől már nem lehet áthajtani rajta.

Új híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt le fogják zárni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A közlemény szerint az új közúti híd építése a Napraforgó köznél mintegy négy és fél hónapon át tart majd.

Az első hírek szerint a jelenlegi hidat már kedden lezárták volna, ám a tervek egyelőre csúsznak és csütörtökön kezdik meg a munkálatokat. 

A régi, háromnyílású, mindössze 16 tonna teherbírású és járdával nem rendelkező hidat a pillérekkel és az alapokkal együtt elbontják. A két új hídfő megépítését követően 11 tartógerendát helyeznek az új támaszokra, majd helyszíni betonozással elkészítik a vasbeton pályalemezt, amelyen egy 3,8 méter széles kocsipályát, és az egyik oldalon pedig egy 1,5 méter széles gyalogos járdát alakítanak ki.

Az új hídnak nem lesz pillére a mederben, hanem egy nagyobb, mintegy 8 méter nyílású híd épül. A 80 tonna teherbírású, 9,31 méter hosszú vasbeton híd korlátja a környék Bauhaus stílusú házaihoz igazodik majd.

A beruházást a fővárosi önkormányzat finanszírozásával a Budapest Közút Zrt. valósítja meg.