Megható kisfilmben mutatja be az állatkert, hogy milyen küzdelmet folytattak Samu életéért, miután a kiselefántot herpeszvírus támadta meg.
Ahogy a Fővárosi Állat- és Növénykert írja, a herpeszvírus okozta vérzéses megbetegedés a vadonban és az állatkertekben is komoly veszélyt jelent az ázsiai elefántokra. Az állatkert elefántjai közül ketten, az ötéves Arun és Samu tartoznak a veszélyeztetett, egy és kilenc év közötti korosztályba, ezért náluk heti rendszerességgel végeznek szűrővizsgálatokat, éppen azzal a céllal, hogy a betegség kialakulását a lehető leghamarabb észleljék, még azelőtt, hogy a szemmel is jól látható klinikai tünetek megjelennének.
Az 1990-as évek közepe óta több mint félszáz, állatkertben tartott ázsiai elefántnál tapasztalták a betegség megjelenését, egyedül az Egyesült Királyság állatkertjeiben 11 ilyen esetet írtak le. Sajnos
a betegség az esetek több mint háromnegyedében halálos,
mert a vírus pillanatok alatt elhatalmasodhat a szervezeten.
A kórokozó elefánt herpeszvírus (EEHV) lényegében az egész állományban jelen van, csaknem minden egyed hordozónak mondható. Megbetegedést, konkrét tüneteket azonban alapesetben nem okoz. Ha azonban a vírus valamilyen ok miatt mégis erőre kap, kialakul a megbetegedés elég jellegzetes kórképe, méghozzá rendszerint igen gyorsan, akár egy-két nap alatt is. Ebből a szempontból a fiatal, választási korban lévő elefántok különösen veszélyeztetettek.
Nagyon is jellemző probléma ez mind az állatkerti, mind a vadon élő állományoknál, ezért az elefánt herpeszvírussal kapcsolatban világszerte számos kutatás folyik, több kutatócsoport is foglalkozik ezzel a kórral, mi több, a Washingtoni Nemzeti Állatkertben külön laboratóriumot is létrehoztak az elefánt herpeszvírus kutatására.
A herpszevírustól függetlenül egyébként számos alkalommal megfigyelték, hogy az elefántok nemcsak felismerik, amikor egyik társuk elpusztul, hanem meg is gyászolják az érintettet. A National Geographic a Bengalurui Indiai Tudományos Intézet ökológusának és munkatársainak tanulmányára hivatkozva 2022-ben arról írt, a borjukat elvesztő tehenek esetében a viselkedés különösen jelentős, a nőstények több esetben is napokig cipelték utódjuk tetemét.
2018 novemberében
herpeszvírus végzett Samu nővérével, Ashával is.
A 2013-ban, Bálint napon, azaz február 14-én született Asháért hiába küzdöttek napokig emberfeletti módon, az állatkert beszámolója szerint az állat többek között infúziót és antivirális szert is kapott, illetve vérátömlesztést is az apaállattól, az alattomos kór végül legyőzte az elefánt szervezetét.
Hogy mennyire gyorsan képes végezni a herpeszvírus az állattal, azt Asha esete is jól mutatja: az állatnál egy csütörtöki napon tapasztalták az aggasztó tünetek megjelenését, először általános bágyadtság jelentkezett, nehezen mozgott, az ízületeit érezhette az állat, később megváltozott a viselkedése is, a szokásosnál kevesebbet kommunikált a környezetével, és a gondozókkal sem működött együtt. Pénteken már enni sem akart, délutánra pedig hasi ödéma is kialakult nála. A kór végül szombat délre végzett az állattal.
Asha hosszú idő – több mint fél évszázadnyi – szünet után az első budapesti születésű elefánt volt. A világra jövetele utáni első napokban egy egész ország szorított, hogy mielőbb megtalálja az emlőket. Növekedését, gyarapodását is sokan kísérték figyelemmel.
Samunál a január 9-i szűrővizsgálat eredményei mutatták, hogy megjelent ez a rettegett betegség. Az állatkert dolgozói tudták,
ha nem tesznek valamit, Samu el fog pusztulni,
ezért haladéktalanul megkezdték a kiselefánt intenzív kezelését, ami a szájon át adható vírusellenes készítmények mellett transzfúzióból, éspedig vér- és vérplazma-átömlesztésből állt elsősorban.
„Ezek az esetek kezelés nélkül biztos elhullással járnak, és a kezelésnek is körülbelül 50 százalék az eredményessége, attól függően, milyen korán sikerül beavatkozni, mennyire hatékony a terápia, és melyik vírusaltípussal állnak szemben” – magyarázta dr. Sós Endre, Fővárosi Állat- és Növénykert főállatorvosa.
A betegséget hétfőn mutatták ki Samunál, a mélypont pedig a következő pénteken és szombaton el is érkezett, amikor megjelentek az állaton a tüneteket is: bekékült a nyelve, és fekélyes lett a szája. Addig is, mint mondták, a kiselefánton nem látszódott semmi, talán egy picit kevésbé volt játékos.
A korai észlelés mellett a másik szerencsét az jelentette, hogy Samu nem hagyta abba az evést, ami megkönnyítette a gyógyszerek beadását. Samu kétféle vírus ellenes szert kapott, az egyikből 3 doboznyit naponta, a másikból egyharmadnyit.
És hogy mekkora küzdelem zajlott a kiselefánt életéért, azt a főállatorvos többek között azzal érzékeltette: „Egy elefántbika nem feltétlenül a barátod, ha be akarsz mellé menni, és vért akarsz tőle venni”.
Az állatkert időközben megnyugtató híreket közölt: „Ma már azt mondhatjuk, hogy Samu teljesen felgyógyult a betegségből: minden vizsgálati eredmény ezt mutatja, és a gondozók a tréningek során is
úgy tudnak együtt dolgozni vele, mint a betegség előtt”.
„Hadd említsük munkatársainkat név szerint is! Egyrészt a kisfilmben is megszólaló dr. Sós Endre vezette állategészségügyi csapatot, melynek tagjai Burzuk László, dr. Hoitsy Márton, dr. Sós-Koroknay Viktória és Verőczey Tamás, valamint a Vidákovits István vezette elefántházi csapatot, melynek tagjai Csákvári Máté, Halvax Károly, Ilycsin László, Kálnoki Tamás, Lutz Szebasztián és Riczek Dániel. Ők voltak azok, akik a kiselefánt kezelésével kapcsolatos közvetlen munkákat végezték, természetesen sok más állatkerti dolgozó, több más szakág képviselőjének segítsége, szakmai támogatása mellett. A sikerhez tehát igazi csapatmunka is kellett.”
Mint írják, nagyon sokat jelentett az a biztatás is, amit ebben az időszakban nap mint nap kaptak, szóban és írásban egyaránt. Így köszönik azoknak is, akik szurkoltak, és lélekben velük voltak ebben a nehéz időszakban.
(Képek: Budapestzoo.hu)