KULTÚRA

Hogyan találjunk fogást a János vitézen 2023-ban?


A János vitéz 5. osztályos tananyag, amikorra a gyerekek már bőven találkoznak olyan erkölcsi kérdésekkel, mint az önbíráskodás, használnak GPS-t, videoznak Tiktokra. Most a Várkert bazárban nyílt kiállítás a Kisképző diákjainak műveiből, abból, ahogyan ők megközelítik a művet.

Petőfi ránk maradt közel 850 művéből a János vitéz az egyik legismertebb, ami egyben kötelező irodalom is. Mégis, 2023-ban a János vitézt talán vizuálisan a leghálásabb megközelíteni, hiszen a szöveganyag egy mai olvasónak pontatlannak, következetlennek tűnhet, tele olyan eseményekkel, amiket a mai politikailag korrekt világunk már nem, vagy csak nehezen tud megemészteni.

Ma minimum vita tárgya lenne, hogy…

  • önbíráskodás-e Jancsitól az Iluskát kereső mostohát veréssel és házának felgyújtásával fenyegetni. Később a zsiványok nem is ússzák meg fenyegetéssel.
  • beveszik őt a háborúba induló huszárok közé, amikor semmi tapasztalata sincs? A nyáját vesztett, bujdosó juhászbojtár soha nem forgatott fegyvert és saját bevallása szerint a hadsereggel való találkozásig még lovat sem látott egyszer sem.
  • földrajzilag mennyire pontos Franciaország segítségére sietni a törökökkel vívott háborúba, ha az odaúton át kell kelni Mongólia (Tatárország), Olaszország (Taljánország), Lengyelország, India területein? Ugyanonnan vissza, Magyarország felé viszont valamiért tengeren keresztül vezet az út, amiben így az akkor már János vitéz néven hazatérő karakter szükségtelen hajótörést szenved, ezzel színesítve a cselekményt. 
  • megingathatatlan hűsége Iluska felé imponáló - ezzel lehet azonosulni, bár a 21. században a poliamoria (többszerelműség) egyre népszerűbb opciónak tűnik azoknak, akik nem szeretnének elköteleződni egy monogám kapcsolatban.

A kiállítás

A költemény tele van mesés elemekkel, fiktív karakterekkel, ahol komoly munka vár a képzelőerőre, de a mű sokszor a saját igazságával küzd, a saját univerzuma szabályainak sem felel meg - gondolhatja egy mai olvasó. Nagy kihívás ma a szépirodalmat népszerűsíteni, életben tartani létjogosultságát, a vizualitás és a fantázia felől megközelíteni viszont gyümölcsöző út lehet.

A Gyere ki a partra! néven futó tárlaton a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium - ismertebb nevén Kisképző - diákjainak vizuálisan kellett közel kerülni a János vitézhez. A diákok szabad kezet kaptak a technika kiválasztásában (digitális és rajzolt darabok is vannak), tetszés szerinti jelenetet ragadhattak ki Petőfi művéből. Végül 50 alkotásból 25-öt állítottak ki a Várkert Bazárban. 

Az esemény a Petőfi 200 eseménysorozathoz kötődik és május végéig látogatható.