KÖZÉLET

A Kossuth téren lesz Ferenc pápa látogatásának csúcspontja


Április 30-án, vasárnap fél 10-kor celebrál szentmisét a katolikus egyházfő a parlament előtt, a téren már megkezdték a szektorok kialakítását.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tavaszi rendes tanácskozása után, csütörtökön adott ki közleményt Ferenc pápa április 28. és 30. között esedékes  magyarországi látogatásával kapcsolatban.

Az MTI szerint a közleményben szóba kerül a látogatással kapcsolatos általános öröm, valamint hogy az esemény nemcsak a katolikusok és Magyarország számára fontos. hanem minden magyar, valamint a környező népek és országok számára is.

Mint írják: tekintettel az egyházfő korára, a hivatalos találkozásokat szinte mind budapesti helyszíneken tartják, azonban hangsúlyozták, hogy országlátogatásról van szó,

Ezután a dokumentum a látogatás programjának jelenlegi állását összegzi.

Április 28., péntek

Délelőtt, érkezése után a pápa államfői minőségében a Sándor-palotában először a köztársasági elnökkel, majd a miniszterelnökkel találkozik.

Délután 17 órakor a budapesti Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik az egyházfő. A bazilikába csak belépővel lehet majd bemenni, a részvételt az egyházmegyék és szerzetesközösségek koordinálják. A bazilika előtti térre azonban a katekétákat, hitoktatókat és minden érdeklődőt várnak, ott a találkozót a tervek szerint kivetítőn is követni lehet majd.

Április 29., szombat

Ferenc pápa magánlátogatást tesz az 1982-ben Fehér Anna nővér által alapított Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában. Az intézmény országos hatókörben lát el halmozott fogyatékossággal, valamint állami gondoskodásban élő látássérült gyermekeket, tanulókat.

Ezt követően a budapesti Rózsák terén található Szent Erzsébet-templomban az MKPK, valamint katolikus karitatív és szociális szervezetek szervezésében szegényekkel és menekültekkel találkozik az egyházfő.

Délután ifjúsági találkozót tartanak a Papp László Sportarénában, ennek csúcspontja a pápa látogatása lesz fél 5-kor. A találkozóra főként katolikus középiskolásokat, egyetemistákat várnak, akiknek a jelentkezését és részvételét az egyházmegyék koordinálják.

Este a pápa az Apostoli Nunciatúra épületében a Jézus Társasága tagjaival, azaz jezsuita szerzetesekkel találkozik.

Április 30., vasárnap

Ferenc pápa látogatásának csúcspontja a Kossuth téren április 30-án, vasárnap fél 10-kor kezdődő szentmise lesz, amelyre a püspöki testület tagjai mindenkit várnak Magyarországról és a környező országokból egyaránt. A téren már megkezdték a szektorok kialakítását, és számos kivetítőt is elhelyeznek majd a környéken.

Vasárnap délután – elutazása előtt – a pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogat. Az intézmény a hittudományi kar révén csaknem négyszáz éves múltra tekint vissza, azonban jelenlegi formájában ebben az akadémiai évben ünnepli 30. születésnapját Magyarország egyetlen szentszéki alapítású katolikus egyeteme. Ferenc pápa az információs technológiai és bionikai kar épületében az évforduló alkalmából az egyetem képviselőivel találkozik, de jelen lesznek az egri és a szegedi katolikus fenntartású egyetemek vezetői és a katolikus főiskolák rektorai is.

A pontos részletekről az MKPK később, az előkészítő munka előrehaladtával ad majd tájékoztatást. Mindenesetre a pápalátogatás hivatalos logóját már bemutatták: ide kattintva meg is nézhető a Lánchíd sziluettjét ábrázó grafika.

(Kiemelt kép: 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje a Hősök terén, wikipedia)