FRISS

A Lánchíd lesz Ferenc pápa látogatásának hivatalos logója


A főváros jelképe Ferenc pápa gondolatára is utal: a keresztények sajátos feladata hidakká válni a világban.

Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán, egy budapesti sajtótájékoztatón az MTI szerint. Ahogy azt mi is megírtuk, a pápa április 28-30. között látogat Magyarországra. A sajtótájékoztatón Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ismertette, a látogatás hivatalos logóján a Lánchidat bal oldalról a vatikáni színek, a sárga és a fehér, jobbról a nemzeti trikolór színei keretezik. Mögötte egy kör látható, amely egyrészt jelenti az Eucharisztiát, a „köztünk élő Krisztust”, de a földkerekséget is. A kereszt a glóbuszon jelzi, hogy Krisztus az egész világot megváltotta – mondta Veres.

A látogatás jelmondata: Krisztus a jövőnk.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa útja „lelki ösztönzést” és „új indítást” fog adni az egész magyar népnek. A bíboros felidézte: Ferenc pápa már a 2021-es Nemzetközi Eucharsztikus Kongresszus budapesti miséje után a repülőtérre menet jelezte, hogy szívesen visszatérne Magyarországra. Ezúttal nem egy nemzetközi rendezvényre jön, áprilisi útja a magyar közösségnek szóló lelkipásztori látogatás lesz.

A bíboros kitért arra is, hogy egy ilyen látogatásnak természetes része a világi vezetőkkel való találkozás, ahogy ez mindjárt itt tartózkodása első délelőttjén, pénteken  meg is történik majd. A pápa látogatásának további programjai szimbolikusak, egy-egy közösségnek szólnak – tette hozzá.

Ferenc pápa április 28-án, péntek délután a Szent István-bazilikában találkozik a magyar püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal, hitoktatókkal, kifejezve összetartozását a magyar katolikus közösséggel. A találkozót a téren kivetítőről lehet majd követni.

A pápai látogatás hivatalos logója / Forrás: katolikus.hu

 

Erdő Péter különösen szimbolikusnak nevezte a találkozó helyszínét, hiszen a bazilikában őrizzük a Szent Jobbot, annak a királyunknak az ereklyéjét, aki a történelmi hagyomány szerint elsőként felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának.

A bíboros kiemelte: Ferenc pápa szombat délelőtti látogatása a vak és mozgássérült fiatalokat gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban jelzi a Szentatya szeretetét és szolidaritását e fiatalok iránt. A Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban a szegényekkel, hajléktalanokkal, menekültekkel akar találkozni. Ez a találkozó is követhető lesz kivetítőről a templom előtti térről.

Az egyházfő szombat este a Papp László Sportarénában fiatalokkal találkozik. Ferenc pápa háromnegyed-egy órát tölt majd a fiatalokkal, de a programnak része lesz koncert és közös imádság is.

A Szentatya vasárnap a Kossuth téren szentmisét celebrál, amire várnak mindenkit határon innen és túlról, de ott lesznek a testvéregyházak képviselői is.

A repülőtérre menet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóival és a tudományos és kulturális élet képviselőivel találkozik.

Michael Wallace Banach apostoli nuncius a sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország az első, ahova Ferenc pápa kétszer is ellátogat. Apostoli útja nemcsak tovább erősíti a Szentszék és Magyarország kapcsolatát, hanem tanúságtétel is arról, hogy a kereszténységet tovább lehet adni a következő nemzedékeknek.

Ferenc pápa áprilisi látogatása a 41. nemzetközi útja lesz.

(Kiemelt kép: Flickr.com)