KÖZÉLET

Legalább 250 ezres kárt okozott a Blaha Lujza téri farongáló


Az sokkal nagyobb gondot jelent, hogy egy fa beszerzése egyáltalán nem könnyű dolog. Időközben jelentkezett az elkövető, ígéri: megtéríti a kárt.

„A kárfelmérés még zajlik. Ez egy földlabdával lehorgonyzott, többször iskolázott ginkgo fa volt, az ültetése ilyen esetben

nagyságrendileg 250 ezer forint,

de ez csak egy erős becslés, ehhez jön még a régi kiszedési költsége” – válaszolta az Énbudapestem megkeresésére Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze.

Mint mondta, a faiskolák ma olyan helyzetben vannak, hogy bármilyen fát nehéz beszerezni, a főváros jelenleg tájékozódik, hogyan tudnák pótolni a Blaha Lujza téren megcsonkított facsemetét. A csonk ugyanis életképtelen, a Fővárosi Önkormányzat Bardóczi válasza alapján eltökélt abban, hogy azonos fafajjal pótolja a kitört fát.

Fotó: Bardóczi Sándor / facebook

 

Bardóczi Sándor március hatodikán arról számolt be, hogy a nemrég felújított Blaha Lujza téri páfrányfenyőt valaki letörte. „Az ember szíve ilyenkor összeszorul” – írta a főtájépítész a csonkról posztolt képhez. Ahogy Bardóczi megjegyezte,

a tettesnek nagyon kellett akarnia, hogy eltörje a fát, ugyanis az 5 centiméteres törzsátmérő nem számít gyengének.

„A város jelentős költségeket áldoz annak az oltárán, hogy a belváros parkolójából a belváros fásított tere legyen a Blahán. Hogy az a fa gyökérszinten jól érezze ott magát a mostoha körülmények ellenére. Aztán jön egy önző ember, akinek a rombolás az egyetlen eszköze az önkifejezésre” – írta Bardóczi keserűen.

Ahogy lapunknak hozzátette: az önkormányzat nevében

a hivatal intézkedik a rendőrségi feljelentésről,

a BKK-val, a kivitelezővel és a Főkerttel közösen pedig igyekeznek minél előbb gondoskodni a fa pótlásáról, ami – mint magyarázta – a beszerzés függvénye.

Újszerű megoldást kellett találni

Ahogy korábban írtuk, a Blaha Lujza tér fásítása egyfajta erdősítés, a főváros klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódva ugyanis ligetes-fás találkozóhellyé át a teret, ezért egy újszerű megoldást kellett találnia ahhoz, hogy a fák összeköttetésbe tudjanak kerülni egymással, és bírják a szélsőséges körülményeket.

Ennek megoldására az úgynevezett Stockholm-módszert alkalmazták, amely a városi fák ültetésének és életben tartásának legújabb, innovatív módszere, és amely – mint azt a neve is elárulja – Stockholmból származik.

Ennek lényege, hogy a szerkezeti talaj egy zúzott kőzet alapú termőközeg, amely képes alátámasztani a gyalogos és a járműforgalom úttestét, ezért használatuk lehetővé teszi a fagödrök meghosszabbítását a szilárd burkolti felszín alatt – írja a Magyar Tájépítészek Szövetségének honlapja.

Fotó: bkk.hu

 

Mindez pedig lehetővé teszi a tervezők számára, hogy elegendő talajt biztosítsanak ahhoz, hogy egy fa egészséges és érett legyen.

Ahogy a BKK írta, 2022 november 8-án kedden kezdték el ültetni a fákat a növénykazetták körüli térburkolatba. A legnagyobb növénykazettába 2021 őszén 19 új fát ültettek el, míg 2022 áprilisában 5 fa került a középső növénykazettába. A már meglévőkkel és

az újakkal együtt 89 fa lett a téren,

emellett 1000 négyzetméter zöldfelület és vízjátékok fokozzák majd a terület élhetőségét, illetve javítják mikroklímáját.

Na de, hol vannak azok a fák?

A munkálatok kezdetén Karácsony Gergely azt ígérte, a tér sokkal zöldebb lesz, mint korábban volt, ami a decemberi átadáskor nem látszódott.

Az átadás után aztán azonnal záporozni kezdtek a kommentek a közösségi médiában, hogy igazából nincsenek is fák, ha pedig mégis vannak, akkor azok csemeték, amik egyebek mellett azért sem fognak tudni árnyékot biztosítani a térkövezett térre, mert biztosan elpusztulnak ekkora szmogban és ilyen talajban.

Bardóczi néhány nappal az átadás után többek között azzal reagált a kritikára, hogy felhívta mindenki figyelmét, hogy „jelenleg tél van”.

Arra viszont még a legszkeptikusabb kommentelők sem gondoltak, hogy

valaki jó ötletnek fogja tartani, hogy kitörjön egyet.

„Alig három hónapja, hogy átadtuk a Blaha Lujza teret és nagy gonddal, egyedi módszerrel elültettük a fákat - összesen 80-at. És most valaki nekirontott az egyiknek és elpusztította. Kinek ártott az a fa? Remélem, a térfigyelő kamerák segítenek, hogy az elkövető válaszolhasson a kérdésre: mégis miért?” – írta Karácsony Gergely is.

„A fát pótoljuk, vigyázunk a kizöldített Blahára,

vigyázunk a fákra, vigyázunk a városra,

és tudom, hogy a budapestiek túlnyomó többsége is így tesz.”

Abban mindenki egyetértett, hogy a Blaha felújítása az utóbbi idők urbanisztikai fejlesztéseinek legfontosabbja volt Budapesten.

Fotó: bkk.hu

 

Ahogy a Válaszonline megjegyezte: a fő feladat a korábbi várostervezési hibák kijavítása, a rosszul szervezett tér alapvető kontúrjainak meghatározása volt. A Blaha ugyanis esetleges módon, több nagy út metszéspontjában keletkezett csomópontból váltak térré, ezért a történelem során hosszan keresték-keresik a formájukat.

A kormánymédiát leszámítva a tér felújításával kapcsolatos vélemények szerint a Lépték-Terv Tájépítész iroda munkája inkább jól sikerült, mint rosszul. 

Az Énbudapestem megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot az esettel kapcsolatban. Érdeklődtünk, hogy lesz -e esetleg intézkedés a térfigyelő kamerák segítségével, és egy ilyen cselekményért milyen büntetés szabható ki? A rendőrségtől a következő választ kaptuk: Az esettel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz bejelentés, feljelentés nem érkezett. A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított eljárást rongálás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben.

Időközben Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon számolt be arról, hogy jelentkezett az elkövető és megtéríti a a kárt. Karácsony úgy fogalmazott:

Tegnap még azt hittem, hogy ez az eset az emberi felelőtlenség szimbóluma lesz. A közösség ereje azonban sokkal erősebb, mint sokszor hinnénk. Legyen az új fa a megbocsájtás és újrakezdés jelképe!