KÖZÉLET

Visszatér a Blaha Lujza térre az Utcajogász jogsegélyszolgálat


Január 20-tól ismét, minden pénteken 15 és 17 óra között a budapesti Blaha Lujza téren vár mindenkit az Utcajogász Egyesület.

A 2010 óta működő Utcajogász Egyesület nagyrészt önkéntes jogászokkal nyújt ingyenes jogi segítséget a szegénységben élő, főleg hajléktalan vagy rossz, bizonytalan lakhatási körülmények között élő embereknek a lakhatás és a szociális jogok terén, jellemezte őket a Hírklikk.

„Lakhatási, szociális ügyekben, végrehajtással kapcsolatos kérdésekben tudunk érdemi segítséget nyújtani. Ez a tevékenységünk olyannyira folyamatos, hogy ha a péntek akár szentestére vagy szilveszter napjára esik,

akkor is kint vagyunk a Blaha Lujza téren,

bár az átépítés alatt a Rákóczi tér volt az „irodánk” – nyilatkozta a közösség egyik önkéntese, Grosicsné dr. Nagy Katalin a lapnak.

Ahogy az interjúban is olvasható, azért az utcán adnak egyébként segítséget, mert közvetlenebb és könnyebben elérhető azok számára, akiknek bármilyen okból nehézséget okozna egy hivatalos helyre, épületbe bemenni.

„Hiszen a hivatali ügyintézéshez fel kellene készülni, megfelelően felöltözni, iratokat összerendezni, s mindez belső feszültséget teremthet pont azokban – főleg a hajléktalan emberekben –, akiknek segíteni próbálunk. Az utcán, egy kisasztal mellé,

egy kempingszékre bárki leülhet és elmondhatja a problémáját.”

2021-ig hagyományosan a Blaha Lujza téren lehetett őket megtalálni, ám a tér felújítása miatt, ahogy az interjúban is leírták, 2021 júliusában időlegesen átköltöztek a Rákóczi térre.

Most a Blaha Lujza tér felújítását követően, január 20-án visszatérnek eredeti helyükre, így január 13. volt az utolsó időpont, amikor a Rákóczi téren tartottak ügyfélfogadást.

A hozzájuk fordulóktól - jegyezte meg a Nők Lapja -, továbbra is azt kérik, hogy az ügyre vonatkozó irataikat mindenképp hozzák magukkal már az első alkalommal is, hiszen a konkrét ügyekben történő érdemi segítségnyújtáshoz az iratok tanulmányozása is szükséges.

(Fotó: Utcajogász/ Facebook)