A Sobieski János utcában bérházakat bontottak, az új lakóingatlanok építésének megkezdéséig pedig a kertészlelkű kerületiek kapják meg a területet, ahol megtermelhetik a lecsóba valót.
Lassan befejeződik a Sobieski János utca 3., 5., 7. és 9. szám alatt található, hosszú ideje üresen álló, leromlott állapotú egykori önkormányzati bérházak bontása. Az épületek nemcsak a környék látványát rontották, hanem a kártevők számára is menedéket nyújtottak, ezért az önkormányzat döntése alapján bontásra ítélték őket. A 2026 tavaszán megkezdett munkálatok befejezését követően rendezett, tiszta telkek jönnek létre a területen, amivel Ferencvárosnak tervei is vannak. A bontás ideje alatt a környéken élőknek az ilyen munkálatokkal járó átmeneti kellemetlenségekkel – zajjal, porral és ideiglenes forgalmi változásokkal – kellett együtt élniük, most azonban teljesen más élményben lehet részük.
"Még a hasznosítás előtt Közösségi kertet létesítenek itt jó pár hónapra, talán 1-2 évre is" - mondta el egy Facebookon megosztott videóban Baranyi Krisztina, kerületi polgármester. A kerületi polgármester üzenete jó hír lehet a IX. kerület lakosainak, mert a Duna másik oldalán, a Hegyvidéken található Böszörményi úton is van egy ehhez hasonló történet. A XII. kerületi önkormányzat 2020-ban döntött három épület lebontásáról, hogy helyükön egy tömbrehabilitáció keretein belül lakásokat, irodákat és üzleteket építsen. A rehabilitáció sikerült, de nem az eredeti terveknek megfelelően: 2023. májusában a hegyvidékiek már egy közösségi kert, a Böszikert virágzásának örülhettek. A korábban hasznosításra szánt telken tehát egy kert kezdett új közösséget építeni, és ez 3 és fél évvel később is változatlan.
Ferencvárosnak idén tavasszal nyílt meg az első önkormányzati közösségi kertje a Börzsöny utcában, akinek ott nem jutott parcella vagy a Sobieski János utca közelében lakik, az most új próbálkozhat.
Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem (2026. július 9. Közösségi kert Zuglóban)
