Vannak jobb helyek, de nekem megfelel - énekli lassan ötven éve Deák Bill Gyula a Kőbánya blues című dalban. Ugyanakkor kerületre egyre inkább a Kőbánya Reds szókapcsolat illik.
A BKK elkötelezett a környezetbarát közösségi közlekedés és a fenntartható működtetés mellett, ezért – kapcsolódva a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez – többek között a trolifejlesztésekben látja a közlekedés zöldítésének gazdaságos lehetőségét” – olvashattuk egy éve, amikor a társaság azt is közölte, hogy ennek nyomán új felsővezeték-szakaszok épülhetnek Józsefvárosban és Kőbányán, a Kőbányai úton (az Orczy tér és a Liget tér között), valamint a Pongrácz úton a meglévő infrastruktúra meghosszabbításaként, a Kőrösi Csoma Sándor út egy részén, az Állomás utcában és a Liget téren. A BKK tavaly szeptember közepén feltételes közbeszerzési eljárást is indított a hálózatbővítési és a kapcsolódó korszerűsítési munkák kivitelezésére, valamint a meglévő tervek esetleges felülvizsgálatára.
A BKK azt sem rejtette véka alá, hogy a fejlesztés során milyen konkrét lépésekre gondolt. A következőkre:
- kiépíti az Orczy tér–Kőbányai út–Kőrösi Csoma Sándor út–Állomás utca–Liget tér útvonalon a felsővezeték-hálózatot, és gondoskodik annak áramellátásáról;
- meghosszabbítja a Pongrácz úton a Kőbányai garázsig már meglévő felsővezetéket a Mázsa térig, így Kőbánya központja felsővezetékes üzemmódban is elérhetővé válik az Orczy tér, valamint a Puskás Ferenc Stadion metróállomás felől;
- több helyen új felsővezeték-tartó és közvilágítási oszlopokat telepít, egyúttal kicseréli a lámpatesteket és a -karokat is, hogy korszerűsítse a közvilágítást, és egységes utcaképet alakítson ki;
- többfunkciójú oszlopokat helyez el, hogy minél kevesebb foglalja el a közterületet;
- elvégzi a Kőbányai úton és a Pongrácz úton a szükséges közműkiváltásokat (víznyomó vezeték, közúti jelző és hírközlő kábelek;
- összehangolja a projektet a dinamikusan fejlődő Kőbányai úti térségben a többi, folyamatban lévő, tervezett önkormányzati, állami és magánberuházásokkal.
Voltaképp ezekhez a vállalásokhoz kapcsolható a társaság mostani, BKV-val közös bejelentése is, amely ráadásul túlmutat Kőbányai fejlesztéseken. A BKK (új ablakban nyílik meg)feltételes közbeszerzési eljárást indított ugyanis a Zách utcai járműtelep korszerűsítésének kivitelezésére, amelynek részeként a BKV-val együttműködve új áramátalakító létesülhet, ez pedig hozzájárulhat a jelenlegi trolibuszok hatékonyabb üzemeltetéséhez, valamint megteremtheti a feltételeit az újonnan létesítendő Kőbányai úti és Pongrácz úti felsővezeték-szakaszok tápellátásának. A fejlesztés a jövőben beszerzendő trolibuszok telephelyi energiaellátásához is szükséges.
Mint a közleményben olvasható, a projekt során megújulhat a telep felsővezeték-hálózata, és kiépülhet az akkumulátoros trolibuszok telephelyi töltésének lehetősége is. A fejlesztés korszerűbbé és nagyobb kapacitásúvá teheti a budapesti trolibusz-infrastruktúrát, és hosszabb távon hozzájárulhat a trolihálózat bővítéséhez, valamint az új járművek hatékony üzemeltetéséhez.
A BKK és a BKV elkötelezett a környezetbarát közösségi közlekedés és a fenntartható működtetés mellett, ezért a Fővárosi Önkormányzat törekvéseivel összhangban többek között a trolibusz-fejlesztésekben látja a közlekedés zöldítésének gazdaságos lehetőségét - szögezi le a közlemény, hozzátéve, hogy az eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása és az uniós forrás biztosítása esetén 2027 első felében kezdődhetnek meg az alábbi korszerűsítési munkálatok:
- több mint 1200 négyzetméteres, kétszintes áramátalakító épület létesítése a hozzá tartozó transzformátorral;
- trolitelep jelenlegi felsővezeték-hálózatának cseréje, illetve korszerűsítése több mint 2,5 kilométernyi hosszban;
- az akkumulátoros trolibuszok töltési lehetőségeinek bővítése;
- több mint 80 új felsővezeték-tartó oszlopot elhelyezése;
- mintegy 30 troli-váltószerkezetet beépítése.
A BKK kiemelte, hogy a beruházás hozzájárulhat a fővárosi trolihálózat bővítéséhez is. Az új áramátalakító a trolibusztelep energiaellátása mellett az újonnan létesítendő felsővezeték-szakaszok tápellátását is szolgálhatja. A Kőbányai úton az Orczy tér és a Liget tér között, a Pongrácz úton pedig a meglévő infrastruktúra meghosszabbításával valósulhatnak meg új felsővezeték-szakaszok.
A társaság szerint a fejlesztés eredményeként, illetve a további járműbeszerzésekkel lehetővé válhat, hogy a 9-es busz vonalán, Óbuda és Kőbánya között korszerű trolibuszok közlekedjenek, és akár 25 csuklós dízelbusz kiváltására is lehetőség nyíljon.
