FRISS

A XVII. kerületben is megkezdték a Bubik tesztelését


Az eredmények segíthetnek annak megértésében, hogy a közösségi kerékpározás milyen szerepet kaphat a jövőben Budapest külsőbb kerületeiben.

A Budapesti Közlekedési Központ a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet, valamint Rákosmente Önkormányzata együttműködésében

2026. szeptember 1. és november 30. között 3 hónapos, MOL Bubival kapcsolatos tesztidőszakot indít Rákosmentén.

A projekt során 50 darab (klasszikus és elektromos meghajtású) kerékpár áll a felhasználók rendelkezésére, amelyeket 11 kijelölt Mobi-ponton vehetnek fel, illetve adhatnak le. 

A Fő tér környéke, a Keresztúr piac térsége, Rákosliget vasútállomás, valamint a Pesti út több fontos pontja is szerepel a helyszínek között, melyek kijelölésénél fontos szempont volt, hogy a felvételi és leadási pontok a sűrűbben lakott városrészekhez és a fontos közlekedési kapcsolatokhoz közel helyezkedjenek el.

MOL
Kép: BKK/BKK

A pilot időszak célja, magyarázza a Budapesti Közlekedési Központ, hogy valós használati adatok alapján lássa,

hogyan működik egy, a fővárosi MOL Bubi-hálózattól elkülönülő, úgynevezett szigetszerű rendszer egy külső kerületben.

A tesztidőszak végén a BKK összegzi a használati adatokat és a működtetés tapasztalatait. Az eredmények segíthetnek annak megértésében, hogy a közösségi kerékpározás milyen szerepet kaphat a jövőben Budapest külsőbb kerületeiben, valamint hozzájárulhatnak a Mobi-pont hálózat jövőbeli fejlesztésének megalapozásához.

A tapasztalatok alapján döntés születik arról is, hogy lesz-e közbringa-szolgáltatás Rákosmentén.

A pilot a „DREAMS – Méltányos és hozzáférhető átalakulás elősegítése a 15 perces város koncepciójának megfelelően” című, európai uniós támogatásból megvalósuló innovációs projekt keretében indul, amelyben Rákosmente Önkormányzata konzorciumi partnerként vesz részt, és támogatást nyert a program helyi megvalósítására.

A program egyúttal tehát a jövő városainak egyik kulcskérdésére is keresi a választ:

miként lehet úgy átalakítani a közlekedést, hogy minden fontos szolgáltatás 15 percen belül elérhető legyen?

A MOL Bubi új, harmadik generációja augusztus 3-án összesen 3300 (ebből 2500 mechanikus és 800 elektromos rásegítésű) bringával indult el Budapesten, de a vállalat kezdetektől fogva azt mondja, hogy célja, hogy rendelkezésre álló forrás esetén a jövőben akár 8000 kerékpárral működjön a rendszer, és hogy még szélesebb területi lefedettséget és jobb hozzáférést biztosítson.