A Duna vízállásának jelenlegi előrejelzése komoly figyelmet és felelős vízhasználatot követel mindannyiunktól.
A következő időszakban ugyanis a vízgyűjtő terület csapadékhiánya miatt további apadás következhet,
közölte (új ablakban nyílik meg)a Fővárosi Vízművek.
A Vízművek mindent megtesz a biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért, ugyanakkor a rendelkezésre álló vízkészletekkel hosszabb távon is felelősen kell gazdálkodnunk.
Az egyre nehezebb körülmények között a víz kitermelése egyre nagyobb műszaki és energetikai ráfordítást igényel, ezért
a vállalat valamennyi fogyasztót arra kéri, hogy mérsékelje a vezetékes ivóvíz felhasználását.
„Most különösen fontos, hogy az ivóvizet elsősorban a mindennapi alapvető szükségletekre használjuk, és mellőzzük a nagy mennyiségű, nem létfontosságú vízfelhasználást” – írják közleményükben. „Ez már nem az az időszak, amikor korlátlanul használhatjuk az ivóvizet minden célra.”
„Minden el nem használt köbméter növeli a rendszer mozgásterét, és hozzájárul ahhoz, hogy
a rendelkezésre álló vízkészletek a tartósan alacsony dunai vízállás idején is elegendőek legyenek”
– tették hozzá.
A rendkívüli szárazság következtében július végén, augusztus elején történelmi mélypontra süllyedt a Duna vízállása Budapestnél, augusztus 2-án, vasárnap és hétfőn 9 centiméter volt a Duna vízszintje.
Orbán Zoltán, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szóvivője azt mondta akkor, ha minden magyar állampolgár naponta egy bögre vizet megspórol, az több millió litert jelent naponta.
Azt javasolták, hogy a háztartásokban csak teljesen megtöltött mosógépeket indítsanak el rövid programmal,
kádfürdő helyett válasszák a zuhanyzást, és zárják el a csapot fogmosás, borotválkozás, szappanozás közben.
A kézi mosogatást is érdemes folyó víz helyett megtöltött mosogatótálban végezni azokban a háztartásokban, ahol nem áll rendelkezésre mosogatógép.
Azonban fontos hangsúlyozni, hogy ebben a szárazságban a fák, és főleg az 5 évnél fiatalabbak locsolása továbbra is kiemelten fontos, ne rajtuk spóroljunk, hanem inkább a rapid zuhanyzáson.
Molnár László meteorológus a 24.hu-nak azt mondta, augusztus 17–18. környékén lassan mozgó, hullámzó frontrendszer érkezhet Magyarország fölé, ami
komolyabb, országos csapadékot hozhat a hetek óta tartó forróság és szárazság után.
Augusztus 18-án és 19-én az ország egész területén lehet eső. Országos átlagban 10–30 milliméter csapadékra van kilátás, ami érdemi változást jelentene az elmúlt időszak rendkívül száraz időjárásához képest.
Kiemelt kép: Az Ínség-szikla 2026 augusztus 4-én, 15-cm-es vízállásnál. Bartha Dorka/Énbudapestem
