Egymillió négyzetméterre növeli a BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divíziója a természetközeli gyepek, azaz közismertebb nevén méhlegelők területét.
A FŐKERT tájékoztatója szerint ezeken a kevésbé frekventált területeken az évi 8-10 alkalom helyett csupán 1-2 alkalommal kaszálnak, hogy az itt élő növények
fejlődni tudjanak, virágot bonthassanak, magot érleljenek, és el is szórják azokat.
Ennek köszönhetően akár új, védett növényfajok is megtelepednek a nem bolygatott részeken, ahogy ez történt már az első 2021-es kísérleti évben is.
„A sokféleség tehát növekszik, ráadásul a magasan hagyott rét a lehullott csapadékot is jobban megtartja, üdébb, szárazsággal szemben ellenállóbb lesz a zöldfelület” – teszi hozzá a FŐKERT.
A vadvirágos gyep mindemellett csodás színfoltja is lehet a városnak. „Most, április végén még nem mutatják a teljes pompájukat, de májustól figyeljétek, ahogy mind más-más virág nyílik és változik a gyep színösszeállítása!”
A FŐKERT ezzel egyidőben bejelentette még, hogy
a közlekedési útvonalak mentén úgynevezett kontúrkaszálást fognak végezni,
tehát például a járdák, kerékpárutak mentén lévő sávban alacsonyan tartják a gyepet, egyrészt azért, hogy a növényzet ne nőjön rá a burkolatokra, és ne akadályozza a haladást, másrészt azért, hogy egyértelmű legyen, a buja növényzetet nem hanyagságból, hanem tudatos ökológiai megfontolásból hagyják meg.
Ahogy itt is olvasható, a Fővárosi Önkormányzat és a FŐKERT közös célja, hogy
Budapest területén növekedjenek a növény- és állatvilág természetes élőhelyei.
A vadvirágos rétek létesítésének helyszínéül jó állapotú gyepfelületeket jelölnek ki, hol nincs tere az invazív, allergén gyomoknak a megtelepedésre.
A virágos gyepen ráadásul a vadvirágok időben és térben is elszórtan jelennek meg, ezáltal a terület pollenszennyezése az intenzív egynyári vagy évelő virágágyaknak is csak töredéke.
Idén az is újdonság, hogy egy közel 4 hektáros területen a 2025 őszén debütált Budapest Magkeverékkel – hol a rét hol a gyep keverékkel is – felülvetnek, így ezeken a részeken is még színesebb lesz a zöld.
A 2026-os helyszínlistát és helyszínek pontos térképes helyszínét (új ablakban nyílik meg)itt tudjátok megnézni, a Vadvirágos Budapest oldalon.
