STÍLUS

A napokban döntenek a rákosrendezői pályázat győzteséről


A Rákosrendezőn megvalósuló fejlesztés egész Budapest számára példát adhat a lakhatással és a klímaválsággal kapcsolatos kihívások XXI. századi kezelésére. A hivatalos eredményhirdetés március 31-én lesz, a tervező neve is ekkor derül ki, a borítékbontás után.

„Egy fantasztikusan izgalmas nap, sőt kettő következik. Be fogunk zárkózni két napra a zsűrivel a Kristály Színtérbe, hogy értékeljük a Rákosrendező pályázatra érkezett 14 nemzetközi pályaművet. (...)

Hamarosan meglátjuk, melyik ezek közül a legjobb”

– jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. 

A főváros 2025 szeptemberében hirdetett nemzetközi pályázatot, aminek célja volt, hogy megtalálják a legjobb tervezőt a közel 150 hektáros barnamezős terület fejlesztését megalapozó átfogó, ún. mesterterv, valamint a városrész közterületi terveinek elkészítésére.

A Rákosrendező jövőjét formáló nemzetközi városépítészeti és közterület-fejlesztési tervpályázat részvételi (előminősítési) szakasza 2025 novemberében zárult.

Az első fordulóba 43 pályamunka érkezett,

amelyek közül 38 bizonyult érvényesnek, közülük választották ki a tervezési szakaszba továbbjutó 16-ot, amelyből 14 van versenyben, és amelyeket február 10-én állítottak ki a bírálóbizottság és a munkájukat segítő szakértők számára.

A borítékok felbontása a margitszigeti Kristály Színtéren zajlott, a BFVK, egy titokgazdai feladatokat ellátó fejlesztő cég, jogi szakértők és a bírálóbizottság kijelölt tagjainak.

Rákosrendező
Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem

A bontás lezárultával megkezdték a pályaművek kihelyezését, hogy a bírálóbizottság számára áttekinthető, egységes formában álljanak rendelkezésre a bírálati folyamat következő lépéseihez. A háttérben a munka szakértői ülésekkel folytatódott, hogy a bírálóbizottság márciusban meg tudja hozni a végső döntést.

Ahogy a főpolgármester is magyarázta, a tervek értékelése az elmúlt hetekben teljes anonimitás mellett folyt. A döntést

egy hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri fogja meghozni,

kizárólag szakmai alapon.

Ezután március végén minden pályamű nyilvános lesz, és mindenki láthatja majd: mi a különbség az emberi léptékű, zöld városfejlesztés és a magánérdekek mini-Dubaj típusú kiszolgálása között.

Ahogy korábban az Énbudapestem is összefoglalta, az önkormányzat célja egy új, fenntartható és emberléptékű városnegyed létrehozása, amely magában foglal 8–10 ezer új lakást, amelyek legalább 20 százaléka támogatott, megfizethető lakhatást kínál.

Emellett magában kell foglalnia a városrészt behálózó gyalogosbarát, autómentes utcahálózatot, legalább 25 hektár közparkot, új intermodális közlekedési csomópontot a Rákosrendező vasútállomásnál és a környezeti fenntarthatóságot szolgáló energetikai és csapadékvíz-hasznosítási megoldásokat.

Budapestet ugyanis

egyszerre fenyegeti a lakhatási és a klímaválság.

Megoldásuk csak együttesen képzelhető el: a rákosrendezői terület megszerzésével egyedülálló lehetőséget kapott a főváros arra, hogy új városi identitást formáljon egy, a városszövetbe mélyen beágyazott helyszínen.

Rákosrendező
Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem

A pályázaton indulók feladata is az volt, hogy egyensúlyt találjanak a természet és az épített környezet, valamint a lakhatás, munka, kultúra és szabadidő igényei között. A Rákosrendezőn megvalósuló fejlesztés egész Budapest számára példát adhat a fenti kihívások XXI. századi kezelésére, és bemutathatja, hogyan valósíthatók meg a legkorszerűbb városfejlesztési megközelítések.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a szakértői munkacsoportok vitái után azok a koncepciók kerültek az élmezőnybe, amelyek zöld és fenntartható városrészt javasolnak, figyelnek a lakhatási sokszínűségre, és jól illeszkednek Budapest városszerkezetébe. 

„Az itteni toplistás pályázatok

simán felveszik a versenyt akár skandináv, akár osztrák fejlesztésekkel”

– jegyezte meg Halász Áron, fenntartható közlekedési szakreferens a közlekedési munkacsoporttól. 

Garay Márton, a Főpolgármesteri Hivatalának urbanisztikai osztályvezetőjének, valamit az Urbanisztikai Munkacsoport vezetőjének elmondása szerint is nagyon színvonalas pályaművek érkeztek be, és érdekes vitákat folytattak fölöttük. A végére ennek azért egy mindenki által elfogadható, egységes véleményt tudtak kialakítani.

A megvalósíthatóság is nagyon fontos szempont. Mint Bukta Péter ingatlanfejlesztési szakértő, a megvalósíthatóság és gazdaságosság munkacsoport vezetője elmondta, azok, akik a projektbe pénzt fognak fektetni, szerinte a végén jó érzésekkel fejezik be, mert meg fog térülni a beruházásuk.

A döntést tehát végül egy hazai és nemzetközi szakértőkből álló zsűri hozza meg, teljes anonimitás mellett.

Az eredményt március végén hozzák nyilvánosságra, 

a pályaművek mindenki számára megtekinthetők lesznek.

Rákosrendező
Rákosrendező projekt - csoportok beszámolója - bíráló bizottság - Kristály. Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A terület sorsának alakításába addig is bevonták a lakosságot. Március 15-ig mindenki elmondhatta, milyen elképzelései vannak Rákosrendező átmeneti hasznosítására. Az egyéni ötletek mellett lehetett válogatni és súlyozni megadott hasznosítási ötletek között. A városvezetés felmérte, mekkora igény van kutyafuttatóra, KRESZ és bringás pumpapályára, gördeszka és BMX parkra vagy éppen közösségi grillezőkre és a város oly sok pontján teltházas sikerrel futó közösségi kertekre.

Kiemelt kép: A Rákosrendező tervpályázat zsűrizése 2026. március 17-én a Kristályban. Fotó: Merész Márton/Énbudapestem