Egy hete emlékeztünk meg a budapesti gettó felszabadulásának 81. évfordulójáról. Sokan ünnepnapként, második születésnapként élték meg az 1944. január 18-i napot és erről évek múltán sem gondolkodtak másképpen.
„A kora délelőtti órákban lehetett, hogy dörömböltek a pince vasajtaján, majd bejött két fegyveres, akiket abból ismertünk fel, hogy megláttuk az ötágú vörös csillagot az usánkájukon, amit akkor még kucsmának mondtunk. Egyre csak azt hajtogatták, hogy „fasiszti, fasiszti”, nálunk, a pincében keresték a fasisztákat, de csupa sárga csillagos ember ült ott” – nyilatkozta tavaly az ÉnBudapestemnek Kardos Péter rabbi, aki gyerekként élte át a gettó borzalmait. Ma is felszabadítóknak nevezi a szovjet katonákat, és határozott a tekintetben is, hogy a gettó lakói hiába voltak sokkal többen, mint őreik, tehetetlenek voltak a mindennapos megaláztatásokkal. Többnyire idősek, betegek és gyerekek éltek itt – a nélkülözéstől teljesen legyengülve. A férfiakat munkaszolgálatra vitték. Eleinte a főváros határában dolgoztatták őket – Budapest védvonalát kellett volna megépíteniük, később pedig megindultak nyugat felé a halálmenetek.
A gettó február 17-18-i felszabadulása a szabadságot jelentette 70 ezer ember számára, ám hamarosan világossá vált, minden csoda három napig tart... És nem az oroszok, nem a kommunisták miatt, de még csak nem is azok miatt, aki megúszták... A gettó felszabadulásának első évfordulóján a Haladás című lap nem ünnepelt, nem hálálkodott: Zsidó statisztika című írásban nincs semmi egyéb, csak számadatok. Noha később egyértelműen bebizonyosodott, hogy az ekkor közölt adatok nem tekinthetők hiteles forrásnak, magát a tendeciát, amely e számadatok mögött van, ma sem tudná megcáfolni senki. Akkor sem, ha a nyolcvan évvel ezelőtti számítások nem pontosak. Viszont felidézi azt, amire ma ma már senki sem gondol. Hogy felszabadítás eufóriáját követő kijózanodás után a rideg valóság 1945 jeges Budapestje volt, az élelemmért vívott közelharc terepe, egy olyan megsemmisített város, ahol az összes sárga csillagos túlélőt immár azért kellett utálni, mert további éhes szájakat jelentettek, mert róluk is illett gondoskodni.
1946. február 8-án többek között e megállapításokat közölte a Haladás című lap:
– 1938 előtt a törvény értelmében zsidó volt az, aki az izraelita vallást vallotta. 1938 után a zsidó mivoltot nem a vallás, hanem a faji kritériumok határozták meg. A háborús Magyarországon 1944-ben körübelül egymillió zsidó volt. A háború előtt úgynevezett „trianoni" Magyarországon hatszázötvenezer.
– Budapesten 1945-ben a felszabadulás napjától számítva ötszáztizennyolc zsidó gyerek született, 1944-ben az év első öt hónapjában (csak ebben az öt hónapban anyakönyveztek rendszeresen) kétezer.
– Budapesten 1945-ben január tizenkilencedikétől december harmincegyig hatezerkilenszázhárom zsidó halt meg. 1944 első kilenc hónapjában: kettőezerötszáznegyvenhárom. Százalékokban és arányban kiszámítva ez azt jelenti, hogy a felszabadulás után sokkal kisebb számú budapesti zsidóság halálozásinak aránya tízszeresen felülmúlja az 1944. év első háromnegyed részében elhaltak arányszámát. Ennek az oka az, hogy közvetlenül a felszabadulás után a gettó lakosai kiéhezve nem tudtak ellenállni az első hónapok megpróbáltatásainak.
– A budapesti zsidóság egyharmadát ma is el kell tartani. Pontosan harminchatezerhuszonkilenc embernek adtak február 6-án, szerdán ebédet. E nélkül a segítség nélkül ez a harminchatezer pesti ember nem tudni, mit evett volna, mert nemcsak szegény, hanem keresetképtelen is.
– A harminchatezer emberből, aki népkonyhákon vagy egyéb intézményekről kap délben ebédet 15355 keresetképtelen, 2343 gyerek, 1636 szakmai otthonokban élő tanonc, 1657 kórházi ápolt, 1740 deportálásból most hazatért. Ezen felül 5722 adag ebédet nyersanyagban adnak ki olyan hatvanhárom évesnél idősebb embernek, férfinak vagy asszonynak, aki képtelen a saját lábán eljutni az etetőhelyre.
– A felnőttek ebédje levesből, főzelékből, valami savanyúságból vagy egyéb apróságból és kenyérből áll. A gyermekek friss főzeléket is kapnak, azután körözöttet, lekvárt, tojást, néha gyümölcsöt. A felnőttek ebédjének heti kalóriaértéke kenyér nélkül körülbelül négyezer.
– A budapesti zsidóság az általános statisztikában teljesen szokatlan jelenséget mutat fel: tagjainak hatvanhét százaléka felül van az ötven éven. Még a ,,kiöregedő" népek sorában is megfordítva szokott lenni: legalább hetven százalék az ötven éven aluli. E statisztika értelmében — ha semmi más körülmény nem is játszik közre — tizenöt év múlva nem lesz több zsidó, mint húsz-harmincezer.
Borítókép: A Dohány utcai zsinagóga udvar mint temető 1945-ben; kép: Herbst Imre/Fortepan