KULTÚRA

Csendben, de megkezdődött a Városmajor felújítása


Ha tyúklépésekkel is, csendesen, de a háttérben elindult a Városmajor felújítása. Bardóczi Sándor főtájépítész beszámolója szerint remélhetőleg a parklátogatók is hamarosan érzékelhetik a pozitív változásokat.

Nagyon ritka és becses dolog, magyarázza Bardóczi, amikor egy kerület és a főváros nem egymás ellenében, hanem együtt képes gondolkodni és cselekedni. A Városmajor esetében pedig rögtön két kerület is dolgozik a park megújításán.

A főtájépítész bejegyzése szerint a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) munkatársai 

nekiláttak a lámpatestek cseréjének,

és megjavítanak mindent, ami nem működik. A Városmajori Szabadtéri Színpad melletti területen kiépítették az öntözőhálózatot, gyepesítettek, és évelőket ültettek ki.

A park arculati tervével is elkészültek, ennek a nyomán elindultak a padfestések, a táblák és kukák beszerzése

A részletes favizsgálat is lezárult,

azonosították a veszélyes fákat, rövidesen elindulhat a társadalmi kommunikációja, és kezdődhetnek a faápolások, a veszélyes fák eltávolítása és pótlása.

A sakkasztalok felújítása is zajlik, valamint tervek készülnek a templom mögötti fogadótér fejlesztésére. Itt várhatóan nagyobb lesz a zöldfelületi arány, esőkertet is létesítenek majd, és átrendezik a bútorokat.

Városmajor,
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Bardóczi beszámolója szerint ugyanilyen tervezési fázisok zajlanak a Beethoven szobor környezetében, az északi vadparkoló területén. Itt pikniktér és kutyás integrált park kapna helyet. A kerület pedig pályázott a tulajdonában álló sportpályák felújítására. A II. kerülettel dolgoznak a Nyúl utcai kaputérség jobbításán is.

Mindemellett masszív televény programot fognak indítani. „Több parkunkhoz hasonlóan itt is új fokozatra kapcsol

a zöldhulladék helyben hasznosítása.” 

A facsoportok alatt a talajt és annak vízmegtartó és tározó képességét javító zónákat jelölnek ki.

A munkák során az egykori Budapesti Fejlesztési Központtal összeállított tájépítészeti tervpályázatot tartják továbbra is alapnak, de tekintettel vannak a több mint 200 éves park örökségére „még akkor is, ha nincs történeti park státuszban (még!)”.

Városmajor
Kép: FŐKERT/FŐKERT

Ahogy az Énbudapestemen megírtuk, a II. és a XII. kerületi önkormányzat áprilisban jelentette be, hogy

közös alapot hoznak létre a Városmajor fejlesztésére,

amibe rögtön beletettek 20-20 millió forintot, amihez további 35 millióval csatlakozott a Fővárosi Önkormányzat is. Ehhez érkeztek magán és céges felajánlások.

A parkban 2014-ben végeztek utoljára nagyobb munkákat, akkor bővült többek között futópályával és parkour-eszközökkel a szabadtéri sportkínálat.

2022 márciusában ugyan bejelentették, hogy kormányzati finanszírozásban, a fővárossal és a XII. kerülettel nagyon szoros együttműködésbe megújul a Városmajor, az említett tervpályázat győztesét is akkor mutatták be, ám Lázár János építési és közlekedési miniszter

még abban az évben kivégezte a projektet.

A tervpályázatot a OpenSpace Kft. tájépítész iroda és a Deichler Jakab Stúdió csapata nyerte. A park közepére többek között egy hatalmas, zöld, ligetes tisztást, egy napozórétet képzeltek el, ami mellett egy természetes hatású, nagy tó terült volna el. A park zöldjét összesen több mint másfél hektárral növelték volna, és teljesen autómentessé tették volna. 

Egy 2024-es bejáráson Bardóczi Sándor főtájépítész megerősítette, hogy

a Városmajor valóban nincs a legjobb állapotban:

a vadgesztenyefákat például aknázómoly tizedeli. Bár, mint olvashattuk, több gyorsbeavatkozást végeztek, továbbra is végtelen forráshiánnyal küzdenek.