A mai napon ünnepli kilencvenedik születésnapját legidősebb olimpiai bajnokunk, Kertész Alice tornász, aki 1956-ban Melbourne-ben a tornász kéziszercsapat tagjaként vihette haza az aranyérmét. És ezt szó szerint is helytálló. A hattagú csapat fele ugyanis nem tért haza:: Keleti Ágnes Ausztráliában maradt, Bodó Andrea és Korondi Margit Amerikába ment, Kertész Alice, Köteles Erzsébet és Tass Olga visszajött Magyarországra.
Ami a versenyt illeti, hatuk közül Kertész Alice volt az, aki az esélytelenek nyugalmával indulhatott az olimpiára. A csapat a melbourne-i repülóút előtt Csehszlovákiában edzett. Kertész itt sérült meg, kiment a könyöke, be kellett gipszelni, ám arra már nem volt lehetóség, hogy Budapestről pótolják, így ő lett a tartalék.
„Napoztam, szórakoztam, naponta ötször ebédeltem, valamint meghívásokon vettem részt a helyi magyaroknál. A többiek edzettek és versenyeztek, míg én reprezentáltam a magyar küldöttség nevében. Abban a hitben voltam, hogy semmiképp nem fogok versenyezni. Jól el is híztam, a súlyom 52-53 kilóról felment 60-ra. ” - emlékezett vissza később az első napjaira az olimpián. Az viszont csak közvetlenül a verseny előtt derült ki, hogy az "eredeti tartalék", Nagy Márta nem ismeri a kéziszer gyakorlatot...
„Levágták a kezemről a gipszet, és azt mondták, kezdjek el edzeni. Két-három napig tréningeztem, lovat egyáltalán nem tudtam ugrani, mivel képtelen voltam támaszkodni. Tudtam, csak akkor versenyezhetek a kéziszercsapatban, ha az összes szeren elindulok. Sérült könyökkel, edzés nélkül".
Alice nagyon kínosan is érezhette volna magát, hiszen a lóugrásban csak a kezet tudta rátenni a szerre, a gerendáról le-, a talajgyakorlatnál elesett. Azért felemás korláton összejött neki egy ötödik hely Tass Olgával megosztva. A kéziszergyakorlatra pedig elmúltak a fájdalmai. Mire elérkezett a kéziszergyakorlat, megszűntek Alice fájdalmai. „Eszembe sem jutott a sérült könyököm. Annyira szerettem csinálni, annyira jóés szép volt a gyakorlat, hogy szinte repültem. Tökéletesen sikerült. Aztán nagyon gyorsan visszamentem a táborba, mert rettenetesen elkezdett fájni a könyököm.” - mesélte.
A hat lány a szalaggyakorlatot tökéletesen hajtotta végre. A szabály szerint a szivárványszínű versenyszalagokkal kellett volna fellépniük, de az otthonról érkező aggasztó hírek miatt inkább piros-fehér-zöld szalagokkal szerettek volna fellépni. A versenybíróknak nem az ellen sem kifogásuk, hogy az egyik szalag mégis szivárványszínű legyen a "világ ifúsága miatt".
Kertész Alice sokat tépelődött, hogy menjen vagy maradjon, pedig nem volt választása. „Addig az idős szüleimről semmi hírt nem kaptam, nem tudtam, hogy élnek-e vagy halnak. Milánóból felhívtam a Honvéd vezetését, ők mondták el, hogy a szüleim jól vannak. Mivel én tartottam el őket, nem tehettem meg, hogy kint maradok. Miután meggyógyultam, hazatértem" - mesélte, de azt is hozzátette, hogy megbánta. "Ha tudtam volna, mi vár rám itthon, másképp döntök. Úgy érzem, nem becsülték meg a hazatérőket, az olimpiai aranyéremért kapott pénzből két fotelt és egy kanapét tudtam vásárolni. Plecsniket kaptunk, de abból nem lehetett megélni." - jegyezte megy 2017-ben készült beszélgetés során. Itthon edzőként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.
