NAPKÉPE

Ingyenes egészségügyi szűrés lesz a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján


November 14-én, a Cukorbetegség Világnapján a Széll Kálmán téren 10 és 17 óra között ingyenes vércukor-, vérnyomás- és véroxigénszint-méréssel, valamint életmódtanácsadással várják a közlekedőket.

November 14-én, pénteken a Cukorbetegség Világnapján idén is közösen szervez szűrőnapot az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a BKK és a BKV. A Széll Kálmán téren 10 és 17 óra között ingyenes vércukor-, vérnyomás- és véroxigénszint-méréssel, valamint életmódtanácsadással várják a közlekedőket. Azért ezen a helyszínen, mert itt naponta több ezer ember fordul meg – vagyis azok is elérhetik a szolgáltatást, akiknek máskor nincs idejük orvosi vizsgálatra.

Túlsúly és cukorbetegség

Magyarországon több mint egymillió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és további félmillióra tehető azok száma, akik még nem tudnak róla, hogy érintettek. A korai felismerés életet menthet – az időben elkezdett életmódváltás, a mozgás és a megfelelő táplálkozás sok esetben késleltetheti vagy megelőzheti a 2-es típusú diabétesz kialakulását. Magyarországon magas a túlsúly és az elhízás aránya, a legfrissebb adatok szerint a magyar lakosság több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Az elhízás tekintetében Magyarország az EU-ban az egyik legrosszabbul szereplő ország, a legfrissebb elemzések alapján a második legelhízottabbnak számít (Málta után). A túlsúly és a 2-es típusú cukorbetegség szorosan összefügg; az elhízás jelentősen növeli a cukorbetegség kockázatát, és a cukorbetegek 80-90%-a túlsúlyos. A túlsúly növeli az inzulinrezisztencia kialakulásának esélyét, mivel a zsírsejtek megnehezítik az inzulin hatását, ezáltal a vércukorszint megemelkedik, és hosszú távon cukorbetegséghez vezethet. A cukorbetegség emellett tünetként is jelentkezhet súlygyarapodás formájában. A KSH-nál korosztály szerinti bontásban is megnézhetjük, hogy melyik generációt érinti leginkább a probléma. 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a megelőzés fontosságát

A cukorbetegség megelőzése és korai felismerése kulcsfontosságú: a 2-es típusú diabétesz kialakulása sok esetben mozgással, kiegyensúlyozott táplálkozással és rendszeres szűréssel elkerülhető. A közlekedők az akció során nemcsak gyors szűrésen vehetnek részt, hanem életmód-tanácsadást is kaphatnak az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szakértőitől, akik segítenek megérteni a kockázatokat, és gyakorlati útmutatót adnak az egészségesebb mindennapokhoz.

A kampány során a BKV járművein és a BKK felületein is megjelennek az egészségmegőrzésre buzdító üzenetek, ezzel is támogatva, hogy a városlakók figyelme a nap folyamán többször is az egészségükre irányuljon. A vizsgálatokat végző szakemberek szerint már az is előrelépés, ha valaki egyszer kipróbálja a szűrést, és megtapasztalja, milyen egyszerűen tehet magáért és az egészségéért.

Ingyenes szűrés vasárnap is

A Cukorbetegség Világnapjához kapcsolódva az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is megszervezi az Egy Csepp Világnapot november 16-án, vasárnap, a MOM Sportban, ahol az ingyenes szűrővizsgálatok mellett egészségügyi előadások, mozgásos programok, koncertek és családi játékok várják az érdeklődőket, és ahol a gyerekek és felnőttek együtt, játékos formában tanulhatnak a megelőzésről és az egészségtudatos életmódról.

Vércukor
Kép: BKK/Nyirő Simon