A női zártosztály élete, várandós kamaszlányok, seattle-i csellengők, heroinozó vagy cigiző gyerekek, indiai cirkuszok a rivaldafényen túl – csupa érzékenyen megfogott téma. Nem először látjuk, bár sok esetben nem is tudjuk, ki irányította rájuk a figyelmet. Mary Ellen Mark fotókiállítása a makacsul független női sorsokat mutatja be ott, ahol korábban a legkevésbé keresték.
Október 16-án nyílt meg a Mai Manó ház idei legfontosabb fotókiállítása, Mary Ellen Mark The Lives of Women/ Női sorsok című tárlata. A kiállított képeket 2010-2015 között, pontosabban 2015-ben, 75 éves korában bekövetkezett haláláig maga a művész válogatta, kijelölve ezzel munkássága és élete hangsúlyos projektjeit és legfontosabbnak tartott alkotásait. Az anyag azóta vándorkiállításként járja a világot.
Mary Ellen Mark (1940–2015) a 20. század egyik legelismertebb amerikai fotográfusa volt, első kameráját 9 évesen kapta, majd a fotóriporteri iskola elvégzése után a 60-as évek közepétől több mint öt évtizeden át járta a világot, hogy olyan történeteket dokumentáljon, amelyekben különböző marginalizált csoportok életét dolgozza fel.
Nagyjából a kiállítás felénél fogalmazódott meg bennem a felvetés, hogy vajon ha nem Női sorsok a kiállítás címe, akkor vajon hányadik képen tűnik fel a férfiak hiánya, vagy legalábbis mellékszerepe a képeken? Mert itt „csak” férjek, vagy esetleg fiak vannak, de a meghatározásuk mindig a „női főszereplő” viszonyában történik, a kamera lencséjének fókuszában egyértelműen nem ők vannak.
A helyszínen felmerülő másik kérdésem az volt, hogy ma, 2025-ben, tudunk-e még ezekre a képekre a kortársak szemével nézni, meg tudjuk-e látni, hogy miben úttörők? Hiszen Mary Ellen Mark pályájának indulásától eltelt 60 év, és a szemünk és agyunk azóta megedződött, az általa érzékenyen felvetett témák elárasztották az összes médiumot, és telítődtünk a látással.
Egy női zártosztály élete, a várandós kamaszlányokk, seattle-i csellengők, heroinozó vagy cigiző gyerekek, indiai cirkuszok a rivaldafényen túl – csupa érzékenyen megfogott téma, évekig, évtizedekig követett életek, de mi már nem először látjuk ezeket, és sok esetben nem is tudjuk, ki irányította rájuk a figyelmet.
Mary Ellen Mark az elsők között volt, aki ezeknek a világoknak csendes megfigyelőjévé vált, csatlakozva korábbi fotós hagyományokhoz. Pályatársához, Diane Arbushoz hasonlóan, végtelen empátiával fordult a többség által groteszkek bélyegzett és kiszolgáltatott közösségek felé. Az első női fotóriporterek egyike volt, aki szenvedélyes megfigyelőként egész pályáját annak szentelte, hogy a fotográfia és a film eszközeivel feltárja mások sorsát, különösen azokét, akik a társadalom szélére szorultak. A kiállításon különösen fontosnak tartom, hogy a képleírásoknál a legtöbb modell névvel szerepel. Nem csak „Lány kosztümben” hanem Tiny Halloween-jelmezben, nem „Pszichiátriai kezelt a kádban” hanem Laurie a fürdőkádban, 81-es kórterem. Ez az arccal és névvel való kiemelés az arctalan statisztikai adatok közül teszi annyira egyedülállóvá a munkáját.
A technikai tudásáról és kompozíciós érzékéről tanúskodik, hogy a nagyítások jelentős része a fekete kerettel, vágatlan formában van a falakon.
Mary Ellen Mark magát fotóriporternek tartotta, egyszerre voltak saját, szabadon választott projektjei és dolgozott a legnagyobb Amerikai és Európai magazinoknak,
a Life-nak, a New York Times Magazine-nek, a The New Yorkernek, a Rolling Stone-nak és a Vanity Fairnek. Számos könyve és kiállítása a dokumentarista fotográfia alapműveivé váltak mára.
Megdöbbentő erejű a Száll a kakukk fészkére című film forgatási helyszínén, a Ward 81 pszichiátriai intézetben készült, a női pácienseket bemutató, 1976-ban készült sorozata. A Milos Forman féle film forgatásán standfotósként dolgozott, utána kereste meg az intézményt, hogy szeretne ott fotózni. Egy év után meg is kapta az engedélyt és egy írónővel beköltöztek és majd évig dolgozott a projekten, amikor is egyszer az asztalon felejtette a kulcsait, amik eltűntek, így kitették őket a pszichiátriáról.
Ezt a bekezdést csak az olvassa, aki nem maga akarja felfedezni a kiállítás legmegdöbbentőbb képpárját, amelyek más-más emeleten, egymástól szinte a legtávolabb vannak, mégis keretbe foglalják az egész anyagot és Mary Ellen Mark munkásságát, évtizedes kitartását és dedikáltságát.
A földszinten éles arcvonású, sztáréletről álmodó 13 éves utcalány áll a kamera előtt Audrey Hepburn karakterét idéző jelmezében, Seattle külvárosában 1984-ben. Hegyes orra, dacos álla, a fátyol mögötti tekintete friss és éles, életkora okán elhiszed róla, hogy számára még minden lehetséges, a nehéz körülmények ellenére is. Az emeleten az utolsó teremben, a sarokban pedig egy ágy szélén, ölében egy pucér csecsemővel ül egy nő 2004-ben. Ugyanazok az éles, de már fáradt arcvonások, csak közben eltelt egy élet. Utcagyerek nevén Tiny, később Erin Blackwell élete a szemünk előtt pergett le. Alakja – 30 éves barátságuk révén – Mary Ellen Mark életművének egyik visszatérő figurája, a seattle-i utcagyerekek életét bemutató Streetwise sorozat Oscar-díjra jelölt film alapjául is szolgált.
Rezzenéstelen, soha nem ítélkező, kíváncsi tekintete van a fotósnak, de ahhoz, hogy valaki ilyen intim képeket tudjon készíteni, nagyon közel kell kerülni a modellekhez, az életükhöz. Elkerüli, hogy bekategorizálja a nőket, nem az Anyát látjuk, és nem a Dolgozó Nőt. Mark nem a társadalmi konvenciók és szerepeik felől közelít feléjük, hanem a lényegüket, egyéni sorsukat keresi. A képek közös nevezője talán a függetlenség.
És van valami dacos lázadás a képek szereplőiben, a medencében cigivel a szájában álló kislány – ahol a fotós nem szólt rá a gyerekekre – csak nézett és kattintott. Vajon mennyire lehetett nehéz ilyen helyzetekben is a fotós szerepében maradni – ő nem azért van ott, hogy rendet tegyen, javítson, megváltást hozzon, megváltoztasson. Ő csak néz és megmutat, és talán ez a látás és láttatás elindít olyan változásokat a világban, amitől az jobb hely lesz. Vagy nem. Ez a kettősség legjobban a Teréz anyáról szóló sorozatban csúcsosodik ki, ahol mintha ugyanannak az éremnek a két oldalát látnánk a fekete-fehér képeken innen és túl.
A kiállítás 2026. január 11-ig látható.
https://www.maimano.hu/programok/kiallitas---mary-ellen-mark-noi-sorsok