Sok jót, de még annál is többet ígér a Budapesti Közlekedési Központ nagykörúti projektje. Megvalósulása esetén Budapest egy másik Budapest lenne.
A rendszerváltás előtt még országos jelentősége volt annak, ha az került a címlapokra, hogy „megújul a Nagykörút”. Persze csak addig volt szenzáció, amíg nemcsak az olvasók, de az újságírók is elfelejtették, így nem is kérték számon, hogy miért nem változik semmi. Ami ugyancsak igazságtalan volt, mert az 1970-es évektől kezdve „újult” a Nagykörút, hol a házak egy részét tatarozták, új villamospálya is épült, cseréltek lámpát és útburkolatot, néha teljesen váratlanul, máskor megkésve és a határidőt figyelmen kívül hagyva.
Új Nagykörutak
1986-ban, a Fővárosi Tanács elnöke, Szépvölgyi Zoltán ugyancsak a Nagykörúttal próbálta eladni a főváros legújabb épületrehabilitációs programját, ami alatt azonban nemcsak nagykörúti, hanem egyéb belvárosi lakóházakat is értett. Noha a Magyar Nemzet 1986. november 26-án kelt cikke külön is kiemelte, hogy „a vitában felszólalók egyetértettek abban, hogy körültekintően elkészített program került a tanácsülés elé”, mai szemmel e bejelentés inkább annak a következetlenségnek és koncepciótlanságnak a bizonyítéka, ahogyan a fővárosi tanács vezetése a Nagykörúthoz viszonyult.
Végeredményben az is ebből adódott, hogy a rendszerváltás után minden egyszerre szakadt az új vezetők nyakába, és ezzel 20-25 éves lemaradást kellett bepótolni. Az 1994-es vízvezetékcsere, pontosabban az azt megelőző hatalmas csőtörés a Dob utca sarkán, akár a szimbóluma is lehetne annak a korszaknak. Amikor nemcsak a forint, de a „Megújul a Nagykörút” kijelentés is inflálódott. A korabeli lapokat forgatva olyan érzésünk támadt, mintha minden évben ezt ígérték volna.
A „megújul” és a „karbantart”
Mindez azon a háttérbeszélgetésen jutott az eszembe, amely a Budapesti Közlekedési Központban zajlott nemrégiben, fókuszában pedig a társaság egyik legjelentősebb jövőbeni projektje, a teljes nagykörúti felújítás állt. Az ezzel kapcsolatos immár elvégzett ún. diszpozíciós vizsgálatokról tartott prezentációt Balogh Samu, a projekt programvezetője, a BKK mobilitási vezérigazgató-helyettesének, Bodor Ádámnak, valamint Rácz Zoltán Jármű- és Infrastruktúra iroda-vezetőnek és Bereznai Petra projekt munkatársnak közreműködésével. A „nagy felismerés” részemről kizárólag az itt elhangzottaknak köszönhető: az elmúlt 40-50 évben ugyanis hiába beszéltek az illetékesek a Nagykörút megújulásáról, valójában nem arról beszéltek.
Természetesen nem gondolom azt, hogy a szakemberek ne mondtak volna igazat, vagy nem gondolták volna komolyan, amit mondtak. A probléma inkább az, hogy amit ők „teljes megújulásnak mondtak”, az valójában nem a Nagykörút, hanem legfeljebb a villamos pálya, a közművek, az úttest stb. teljes megújulását eredményezte. A Nagykörút viszont „úgy maradt”, ugyanis hiába volt az elmúlt évtizedekben számos igazán jelentős, nagyértékű beruházás, ezek csak a Nagykörút „karbantartásához” voltak elegendők, ha egyáltalán. Hogy ez nemcsak szóhasználati-értélmezési kérdés, az bizonyítja leginkább, hogy az eddigi körúti felújítások mögött szinte minden esetben egy (vagy több) technikai probléma állt. Most viszont sokkal többről van szó.
A megújulás jelen esetben nem csak munkálatok összessége, hanem dedikáltan is a Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt, stratégiai célja a 2029-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban.
A BKK elvégzett vizsgálatában igyekeztek minden olyan apró részletet feltárni és dokumentálni, amely fontos lehet a megvalósítás során. Mintegy 10 000 budapesti véleményét kérték ki, kérdőívekre érkezett válaszok igazolták a stratégiai célokat. A társaság szerint: „a Nagykörút megújítása nem merülhet ki csupán a közterületek felújításában. Átfogó, az üzlethelyiségekre, a portálokra és az üzemeltetési-fenntartási feladatokra is kiterjedő, a Nagykörút gazdaságfejlesztésére is fókuszáló program megvalósítására van szükség – összehangolva az uniós finanszírozású köztérfelújítással.”
Jelentősége lesz
A háttérbeszélgetésen Balogh ugyancsak a köztérfejlesztésekről tartotta prezentációját, annak is három különálló részéről, úgy mint a fásítás; a kerékpárút, és az úttest felújítás. Körút-ügyben az elmúlt öt évben történtek már konkrét lépések – gondoljunk a Blaha Lujza tér vagy a Harminckettesek tere megújulására, vagy egyszerűen csak arra a tényre, hogy biciklizni is lehet a Nagykörúton – ám ehhez képest a prezentációból az derült ki, hogy sokkal nagyobb lépték, de hasonló szellemű változások lesznek. Amelyeket
elsősorban nyertes pályázatok útján finanszírozna a főváros és BKK – a kerékpárútra már megvan az uniós forrás, derült ki szeptember 1-jén.
A prezentáción különféle helyszínekre vonatkozó terveket is láthattunk – ezekről cikkünk következő részeiben írunk –, ám az előadó hangsúlyozta, hogy ezek nem konkrét műszaki tervek – azokat a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás győztesének kell majd elkészítenie –, hanem útmutatók a majdani győztesnek, hogy ezek alapján kell majd dolgoznia.
Végezetül egy húsz évvel ezelőtti idézet, ami még jobban rávilágíthat a mostani projekt jelentőségére is, 2004-ben Schneller Istvánt, Budapest egykori főépítészét megkérdezték, hogy milyen Budapestet szeretne 20 év múlva, 2024-ben, ezt válaszolta: „Olyat
ahová a most kiköltözők gyerekei visszaköltöznek. Ahol több lesz a városlakó, mint a városhasználó, ahonnan a hét nagy részében moziba, színházba járó, busszal, villamossal közlekedő, közösségi életet élő városlakók hétvégenként elmennek például egy bakonyi kis faluba.
Jobb ez, mintha az agglomerációban építenének családi házat, hatalmas környezeti és közlekedési problémákat okozva. Egyelőre mindkét törekvés jelen van, nem tudni, melyik kerül ki győztesen”.
Nos, ezen óhaj, huszonegy év múltán továbbra is érvényes, és még inkább elgondolkodtató. Ha azt gondolnánk hogy a „törekvések csatája” 21 év alatt sem dőlt el, és ma sem tudni, ki lesz a győztes, jusson eszünkbe, hogy ha nem nyer Budapest, és továbbra is az agglomerációban élők KRESZ-parkja marad, akkor mindenki veszíteni fog. Azok is, akik netán nyertesnek képzelnék maguk.
Borítókép: Képszerkesztőség