Véget ért a Nagykörút újjászületéséhez kapcsolódó társadalmi egyeztetés. Az ehhez kapcsolódó kérdőívet csaknem 10 ezren töltötték ki, számolt be róla a Budapesti Közlekedési Központ. A nem reprezentatív felmérés szerint a válaszadók jelentős többsége, vagyis 92 százaléka egyetért azzal, hogy szükséges a Nagykörút teljes körű megújítása (ez az arány a helyi lakosok esetében is nagyon magas, 88 százalék). A kitöltők 93 százaléka szerint fontos, hogy továbbra is a villamosközlekedés legyen az elsődleges a Nagykörúton (ezzel a saját autóval közlekedő válaszadók 82 százaléka is egyetértett). A kitöltők szerint egy felújítás során a legfontosabb feladat a fasorok megőrzése, bővítése és karbantartása (a kitöltők 80 százaléka említette meg), ezt követte a védett kerékpársávok kialakítása (56 százalék), valamint a járdák akadálymentessége (53 százalék). A válaszadók 64 százaléka szerint ugyanis – ezzel összhangban – akkor lesz vonzóbb a Nagykörút, ha kellemesebbek lesznek a sétálási körülmények, ezt követte a minőségibb bevásárlási és szórakozási lehetőség (59 százalék) és a nagyobb biztonságérzet (54 százalék). A kitöltők 61 százalék (vagyis több mint 5600-an) azt mondta, biztosan többet használná a kerékpársávokat, ha azok védettséget kapnának. A kérdőív kitöltésével egy időben, tavaly ősszel négy utcafórumon mintegy 200 érdeklődővel beszélgettek a BKK szakemberei a fenntartható közlekedés jövőjéről. A BKK emellett idén februárban a VI., a VII., a VIII. és a IX. kerülettel közösen, négy alkalommal és helyszínen szervezett közösségi tervezési eseményt is. A részletes eredményeket ide kattintva tudja mindenki megtekinteni.

Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!