Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1845. augusztus 27-én született a magyar építészet egyik legnagyobb alakja, Lechner Ödön. Elképesztő épületeivel alapjaiban változtatta meg azt, ahogy és amit a magyaros építészetről gondolunk, ám minden zsenialitása ellenére a mai napig öröksége mostohán kezelt, legszebb épületei méltatlan állapotban várják a felújítást.
Az építészet iránti érdeklődésem fontos eleme volt, amikor gyerekként építész rokonom mutogatta a színes Zsolnay csempés tetőket, és egy érdekes öreg (gyerekfejjel legalábbis) bácsiról mesélt a legnagyobb csodálat hangján. Egyetemistaként is szertartásosan körbe kellett időről időre sétálni az Iparművészeti Múzeumot és a bejáratánál az indázó mintákat megnézni, felkeresni a Hold utcai Postatakarékpénztár méhkaptárait és a Stefánia útra is elmentem a kék csempékért telente, amikor a legjobban csillognak a hideg fényben, de a kőbányai Szent László-templom sem maradhatott ki tavasszal.
Mivel Lechnerről a mai napig csakis a legnagyobb elragadtatással tudok beszélni, objektív cikkre nem is ragadtatnám magam. Inkább mindenki nézegesse az épületeit, amiknek újszerű, a funkciót megjelenítő szerkezete, forradalmi anyaghasználata és mai napig progresszív üzenete, ha figyelünk, mind kiolvasható a szemlélő számára. A magyar építészet nagy vesztesége, hogy nem lett belőle a “magyar Gaudí”, már ami az örökségének a gondozását illet: nem egyszer megviselt állapotú épületeit leginkább csak kívülről nézegethetik a turisták is.
Születésnapjáról a Budapest Fővárosi Levéltár is megemlékezik Garami Erika írásával. Lechner munkásságát tanulmányok, könyvek, előadások dolgozták fel, írják, ám egyperces kis összefoglalójuk a humort kedvelő embert mutatja be. Számos anekdota maradt fenn róla – többféle változatban is – , de ő maga is élt a humor eszközeivel, ezekből szedtek össze egy válogatást.
Mondják, hogy a magyar szecessziós építészet, s egyúttal Lechner pályájának csúcsa, a M. Kir. Postatakarékpénztár elkészülte után Málnai Béla építész kollégája megjegyezte, hogy teljesen felesleges ilyen kidolgozott, díszes tetőt építeni, hiszen azt úgysem látja senki. „Papszi” azt válaszolta, hogy a madarak igen, és ő szégyellené magát még a madarak előtt is, ha alkotása nem lenne tökéletes.
Papszi és barátai törzshelye a Japán Kávéház lett, miután a közeli Abbázia Kávéház tulajdonosára megharagudott. A művész törzsvendégek ugyanis kivágták az újságokból a számukra fontos cikkeket. Erre a tulajdonos bélyegzőt készített „Ezt a képet az Abbázia kávéházból loptam” felirattal és végig pecsételte vele az újságok lapjait. Mire az asztaltársaság, köztük Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, Iványi Grünwald Béla áttette székhelyét az Andrássy út másik oldalára, a Japánba (ami ma az Írók Boltja).
Lechner időnként a kávéházi márványasztalra rajzolt, skiccelt. Állítólag Nemes Marcell műkereskedő nemcsak a kávéját, hanem az asztalt is megvette Lechnernek a pozsonyi Kék templomhoz készült vázlatával együtt nehogy az eltűnjön, mikor a pincérek lemossák az asztalt.
Lechner nagy tisztelője volt a szebbik nemnek. Kedvesen integetett ablak melletti kávéházi asztalától az Andrássy úton elhaladó ismerős és ismeretlen hölgyeknek. Úgy tudni, egyszer meghagyta három csinos nőnek, hogy menjenek egy bizonyos időpontban a Kristóf térre ibolyacsokorral a kezükben. A mit sem sejtő hölgyek meg is jelentek, ám Lechner nem. Papszi egy szomszédos ház ablakából lesve mosolygott a megtréfált hölgyek látványán.