Pár napja Fortepan-képekből nyílt kiállítás a Kieselbach Galériában annak kapcsán, hogy a Fortepan-alapítójának, Tamási Miklósnak megjelent első könyve Fortepan ABC címmel.
Nem mondunk újat azzal, hogy a könyv és a kiállítás is hozza a szokásos „Fortepan-varázslatot”. Amelyet talán ef Zámbó István halhatatlan soraival lehet a legjobban jellemezni: „minden ugyanaz másképpen”. De nem a fotók miatt – azokról inkább az mondható el, hogy végtelenül változatosak –, hanem a közönség általánosan pozitív reakciója kapcsán. Nem túlzó megállapítás, hogy a Fortepan működése a szó legnemesebb értelmében vett közszolgálat, amely különösen nálunk szembetűnő, ahol a gyakorlatban közszolgálat alatt általában kormánypropagandát értenek, de ebbe most ne menjünk. Legyen elég az a nyilvánvaló tény, hogy a Fortepan tényleg tetszik mindenkinek, de mindenkinek másvalamiért. Könnyű lenne mindezt elintézni azzal, hogy „ilyen a kollektív nosztalgia”, itt sokkal többről van szó. És mindig másról.
Az első pillanattól követem a Fortepan alakulását. Nekem például attól vált kiapadhatatlan élményforrássá, hogy a több mint 15 alatt sem hagyott cserben, mindig tudott olyat mutatni, amitől elállt a szavam, amiből tanulhattam, ami helyre tett bizonyos dolgokat, hiányos ismereteket. Ami gondolkodásra, cselekvésre serkentett. Vagy éppen utánajárásra. Most például az astoriai
A kiállításon van olyan kép is, amelyen csak egy hatalmas filmes hirdetés látható, nem nagy ügy. Ám ha ehhez hozzátesszük, hogy e pre-óriásplakátokat kézzel festették, ráadásul a legfrekventáltabb helyen, a Rákóczi út és a Múzeum krt. sarkán a metróépítés helyszínének kerítésére szerelték fel, s helyezték közszemlére, elmondható, hogy ezeknek a hétről-hétre változó anyagoknak városképi jelentősége sem mellékes.(Miként az sem, hogy a képek keletkezési idején, 1968-1970-ben még számos háborús seb is a városképhez tartozott. Az egészben mégis, hogy miközben szinte mindent tudunk az akkori Astoria csomópontról épp a „kézzelfogható” tudjuk a legkevesebbet. Azt leszámítva, hogy vélhetően nem ok nélkül tűntek el a süllyesztőben.
Olyan filmek astoriás megahirdetéseit gyűjtöttük össze, amelyekről eddig el sem tudtuk képzelni, hogy valaha léteztek. Most viszont megpróbáljuk felfedni, hogy miről szólhattak, kik szerepeltek benne és így tovább. Leginkább a korabeli filmkritikusok voltak a segítségünkre.
Heroin
A 1968 augusztusában bemutatott Heroin kelet-német-magyar-jugoszláv koprodukció javára írható, hogy az akkori olasz és francia bűnügyi filmeket másolta, nem is lett belőle ideológiával átitatott propagandafilm. "Berlin közelében, a vasúti sínek mellett két férfi holttestére bukkannak. Mellettük aktatáska hever, tele paradicsomkonzervvel. A rendőrség és a vámhatóság emberei a felnyitott dobozokban heroint találnak, a kábítószer-kereskedelem egyik legkeresettebb cikkét. Nyilvánvaló, hogy egy jól szervezettcsempészbanda áll a rejtélyes bűnügy mögött" - így a film tartalmi ismertetője, a Film, Szíház, Muzsika kritikusa (lux) szignóval ezt írta: "Heinz Thiel és Forst E. Brandt rendező jól választották meg a német és jugoszláv színészekből álló szereplőgárdát. Közülük is ki kell emelnünk Walter Jupet, aki az egyik csempészvezért ábrázolta az elegáns és kegyetlen gengszter modorában, Predrag Milinkovicot, aki a tájba és a szerepbe egyaránt beillő vad Ferri Nemannját elevenítette meg, valamint Günther Simont, aki humorával emberivé tette a rettenthetetlen és csalhatatlan felügyelő figuráját".
Egy falat kenyér
"A polgárháború utáni esztendők éhező Oroszországának, egyik kis falujából elindul egy bátor kisfiú, hogy búzát szerezzen a tavaszi vetés elkövetkeztére. Útjának végcélja Taskent, a gazdag belsőázsiai város, amelynek bőségéről szinte legendába illő történetek szállnak szájról-szájra. A bátor kisfiú, Misa, viszontagságos útjának, váratlan kalandokkal teli utazásának története szolgáltatja a film izgalmas cselekményét". Az Egy falat kenyér című szovjet-üzbég film üzbég rendezője, az ekkor 38 éves Sukrat Abbaszov pedig a mai napig a legismertebb filmrendező, egyúttal a független Üzbegisztán a filmgyártásának kulcsfigurája. A filmet a 2000-es években Taskent, a kenyér városa címmel videón forgalmazták. "A mű rendezője, az üzbég Abbaszov igen biztos kézzel vezet végig. Figyelmünk egy pillanatra sem lanyhul vagy kalandozik el a filmvásznon történtektől. Abbaszov, helyenként igen gyümölcsözően használja ki, a nyugati western filmek műfaji fogásait is. Ily módon az Egy falat kenyér c. szovjet-üzbég filmegyszerre nyújt művészi élményt és kitűnő" - írta a szerző megjelölése nélkül a Fejér Megyei Hírlap.
A mérnök veszélyes küldetésben
A mérnök veszélyes küldetésben című szovjet filmet Borisz Durov és Sztyepan Pucsinjan rendezte és 1970 augusztus 6-án mutatták be. A korabeli beharangozó szerint "Az izgalmas, fordulatos ellenállási történet a második világháború alatt játszódik, a németek által megszállt Odesszában", ám kritikát mindössze egyet találtunk, Hegymegi Pál ezt írta a Szovjet-Magyar Baráti Társaság lapjába, a Fáklyába: "Érdekes és szokatlan filmez. Már csak azért is, mert lényegében izgalmas kémfilmről van szó. Mégis, a szokásos fordulatokon túl sokkal többet árul el. Nevezetesen: hogyan él egy felderítő az ellenség hátországában, egyszerű emberek között? Vállalnia kell az erkölcsi elítélést. Sőt! Élete nemcsak az ellenség elhárítóin múlik, hanem saját bajtársai szubjektív érzésein is. És ha sikerrel dolgozik? Hogyan értékelik ezt? Hisz, hogy eredményeket érjen el, kollaboránsnak kell látszania. És ezt környezete, és lehet, hogy fölöttesei is elítélik! Elképzelhető-e ez?" - kérdezte a kritikus 1970, a sovjet válasz pár évvel később érkezett tévésorozat formájában, Stirlitzcel és a Tavasz tizenhét pillanatával.
--