Egy újabb emlékmű megtervezése komoly kihívást jelentett, mert amennyire súlyos a hely múltja, olyan súlyosan beépített is; nemcsak teraszok, hanem már másik négy különböző emlékmű is található a téren.
Az INDIVIDIN design studio Hasadás című munkája nyerte a VI. kerület tavasszal meghirdetett nyílt pályázatát,
ami egy Liszt Ferenc téri Holokauszt-emlékmű tervezésére vonatkozott. Ahogy a kerületi lap cikkéből kiderül, az áprilisban kiírt kétfordulós pályázat első körére tizennégyen küldtek pályaműveket anonim módon, látványtervekkel, leírásokkal, költségbecslésekkel.
A szakmai zsűrizést követően négy pályamű jutott a második fordulóba, ahol az alkotók személyesen is bemutathatták az alkotásaikat. Kocsis-Cake Olivio, a VI. kerület humánügyekért felelős alpolgármester beszámolója szerint két pályamű magaslott ki a mezőnyből, az INDIVIDIN design studio terve végül a megvalósítási, fenntartási szempontok figyelembevételének köszönhetően lett a pályázat nyertese.
Ahogy ebben a cikkünkben összefoglaltuk, a pályázaton minden 18. életévét betöltött egyéni pályázó vagy alkotócsoport részt vehetett, aki elfogadja a pályázati feltételeket és terveit megvalósítja.
Az önkormányzat szándékosan nem képzőművészeti alkotásként, vagyis szoborként jelölte meg a megvalósítandó köztéri alkotást, emlékhelyet, mert véleményük szerint annak megfogalmazásában az adott építészeti környezet és a tárgytervezői megközelítés is lehetséges.
A köztéri alkotás, emlékhely, tárgy megvalósításához felhasznált anyagokra vonatkozóan megkötés nem volt, azonban – mint magyarázták – a tervezés során figyelembe kellett venni, hogy az alkalmazott anyag és megmunkálásának a technikája tartós és kültéri felállításra alkalmas legyen.
Fontos szempont volt viszont, hogy „az emlékhely szakítva az emlékállítás hagyományos formáival,
különlegességével, egyedi megformálásával segítse átélhetővé tenni a történelmi eseményt a ma embere számára”,
valamint, hogy „az alkotás kifejezően utaljon az eseményre, segítve ezzel a társadalmi párbeszéd és a több nemzedék számára értelmezhető emlékezést”.
Ahogy a lap is emlékeztet, az INDIVIDIN design studio vezetője, Krauth Vera nem idegen a kerületben, hiszen az ő alkotása 2024-ben átadott Dajka Margit-emlékmű is.
A Liszt Ferenc téri emlékmű komoly kihívást jelentett, mert
amennyire súlyos a hely múltja, olyan súlyosan beépített is, ahol nemcsak teraszok, hanem már négy különböző emlékmű is található.
Emiatt döntött úgy, hogy „a földre kerüljön az emlékhely, hogy a városi kavalkáddal ne versenyezzen, de a mindennapi járókelő, ha csak véletlenül is, de részese lehessen a múlt egy elfeledett részének”.
„A Hasadás című emlékmű nem fizikai monumentalitásával, hanem súlyos csendjével, rejtett jeleivel szólítja meg a járókelőt” – olvasható a nyertes pályatervben. Egy, a burkolatba illeszkedő, szétszakadozó fekete kősávrendszer kerül majd a burkolatba, „amely villámszerű repedésekként hasít végig a tér különböző pontjain”. A hasadások anyaga sírköveket felidéző lesz, hiszen az 1946-os exhumálások során több száz halottat találtak a környéken.
„A történeti háttéranyag olvasása során gondoltam arra, hogy a rések által kellene egyfajta árnyékvilágba kerülnünk. Felrepedezik majd alattunk a föld – magyarázta Krauth –, és megmutatja magát a múlt. Keresztülszelik a hasadások a teret, megkerülhetetlenül nyomot hagyva maguk mögött, úgy, ahogy azt a holokauszt is tette.”
Ahogy az Énbudapestemen beszámoltunk róla, a terézvárosi önkormányzat 2024 áprilisi közgyűlésén döntött arról, hogy emléket állítanak a Liszt Ferenc téri tömeggyilkosságok áldozatainak.
Az előterjesztésben Miyazaki Jun és Győrffy Máté alpolgármesterek úgy fogalmaztak, hogy a köztéri műalkotás létrehozásával az önkormányzat több évtizedes lemaradását szeretné pótolni.
Az előterjesztésben egy 1977-es Új Élet cikkre hivatkoznak, amelyben többek között az áll, hogy a Dunán kívül itt, a Liszt Ferenc téren volt Budapest legnagyobb tömegsírja. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
A pályázathoz csatoltak egy Katona Csaba történész, egyetemi tanár által jegyzett tudományos dokumentációt is, ami a történeti tényekkel és értelmezési keretekkel foglalkozik.
A történész arról ír, hogy „nem lehet eléggé hangoztatni, hogy
ami a zsidósággal történt a vészkorszakban nem csak a kisebbségek tragédiája, hanem az egész magyar nemzeté.
Láttatni kell, hogy ezt a törékeny egyensúlyt hogyan borította fel e tragikus eseménysor, amely éppúgy tragikusan pusztító volt a kisebbségekre nézve, mint ahogy gyógyíthatatlan sebet ejtett a magyar nemzet egészén is”.
Miután 1944 végén a kormányzat elhagyta az ostromra váró fővárost, szabadon tombolhatott a nyilas terror. A Liszt Ferenc téren gyilkolták meg a Jókai utca 1. számú svéd védettségű, valamint a Jókai u. 4., 6., 12., 14., 20., 26. és a Liszt Ferenc tér 2., 4., 5., 6., 10., 14. számú csillagos házak lakóit.
Emellett vélhetően a főváros távolabbi pontjaiból a pártházakban összegyűjtött emberek egy részét is itt végeztek ki: voltak, akiket az Andrássy út 60 alatti nyilas főhadiszállásról vagy az Erzsébet-körúti nyilas házból hurcoltak a Liszt Ferenc térre.
A holttesteket a környékbeli lakókkal temettették el a téren, de a tömegsírba további halottak is kerültek, köztük egy elesett német katona. Az exhumálásokra 1946 márciusában került sor, ekkor öt tömegsírt tártak fel.
A halálos áldozatok száma 150 és 200 között lehetett, közül mintegy negyven embert sikerült azonosítani.