KÖZÉLET

Holnap hallgatja ki Karácsony Gergelyt a rendőrség


A Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai központja elé péntek reggelre a főpolgármester melletti kiállást szerveznek.

„Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá” – jelentette be Karácsony Gergely 2025 július 24-én.

Azóta kiderült, hogy holnap, azaz augusztus elsején, péntek 10 órára várják a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai központjába.

Ahogy Karácsony a Népszavának elmondta, formális, írásbeli idézést nem  kapott, telefonon egyeztettek a meghallgatás időpontjáról, amit ő udvarias gesztusként értékelt. A főpolgármester a lapnak azzal folytatta, hogy nem tudja elképzelni, hogy ez a nyomozás eljusson a vádemelésig, és hogy bírósági tárgyalás legyen belőle.

Amikor arról kérdezték, nem tartja-e furcsának, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság senki rajta kívül más ellen nem indítanak eljárást a Budapest Pride résztvevői közül, azt felelte, hogy úgy tudja, őt többen is feljelentették, és a rendőrség nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon ezekkel. „Valahogy el kell bábozni a nyomozást” – tette hozzá. Karácsony elmondta, hogy sokan biztosították a támogatásukról.

Vitézy Dávid nonszensznek tartja a főpolgármester meggyanúsítását. Mint írta, szerinte eleve teljesen elhibázott lépés volt a kormánytöbbség részéről a gyülekezési jog korlátozása. „Rengeteg vitám van Karácsony Gergellyel, (...) ugyanakkor a Pride megrendezése körüli vita nem büntetőjogi, hanem politikai természetű. Demokráciában pedig a politikai vitákat a választáson szoktuk eldönteni, nem a rendőrségen (...).”

Magyar Péter arról írt, hogy nem tiszte megvédeni Karácsony Gergely, de tisztelettel jelzi, hogy „a magyar emberek 

azt várják el, hogy a valódi bűncselekmények esetén, például a Magyar Nemzeti Bank kirablása ügyében legyenek ilyen aktívak a nyomozó hatóságok 

és haladéktalanul vegyék őrizetbe a mintegy 650 milliárd forint közpénzt elsíboló bűnözőket”.

Jámbor András József- és Ferencváros országgyűlési képviselője augusztus elsején,  9:30-ra tüntetést is szervez a Labanc utca 57. elé. Mint írja, Budapest főpolgármestere önkormányzati rendezvényként szervezte meg a Budapest Pride-ot, Karácsony Gergelyt tehát jogtalanul hallgatják ki gyanúsítottként egy jogszerű esemény megszervezéséért.

Legyünk ott minél többen Karácsony Gergely mellett, aki augusztus 1-jén, pénteken 10 órára érkezik a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti épületéhez 

a gyanúsításra! Védjük meg és várjuk meg, ameddig végez az abszurd eljárásban! Mindeközben pedig mondjuk ki: Budapest szabad város, a szerelem szabad, Magyarország pedig szabad lesz!

Budapest
Kép: Budapest Városháza/Budapest Városháza

Ahogy az Énbudapestemen összefoglaltuk, Karácsony június 16-án, hétfőn bejelentette, hogy a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben június 28-án Budapest Büszkeség néven ún. szabadságünnepet szerveznek, amire nem vonatkozik a gyülekezési törvény, mert a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény.

A rendőrség néhány nappal később, június 19-én, csütörtökön gyülekezési hatósági jogkörében eljárva mégis betiltotta az eseményt. Tuzson Bence igazságügyi miniszter is arról beszélt, szerinte a rendezvény szervezése, vagy a részvételre való felhívás bűncselekmény, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A főpolgármester viszont már akkor azt mondta, szerinte „a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot”, amelynek nincs relevanciája.

Június 28-án egybehangzó vélemények szerint minden idők legnagyobb Pride-ját, sőt minden idők talán legnagyobb civil demonstrációját tartották:

a tömeg a felvonulás egy pontján a belvárosi Madách tértől a Műegyetem rakpartig húzódott, százezrek vettek részt rajta.

Pride
Kép: Bartha Dorka/Enbudapestem

A rendőrség július 7-én közölte végül, hogy nem indít eljárást a résztvevőkkel szemben, mert szerintük „egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen”.

Nem sokkal később, július 11-én kiderült, hogy a szervezőkkel kapcsolatban a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda még folytat nyomozást. Karácsony azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy

kizárólag az övé a politikai és jogi felelősség, és nagyon szívesen áll bíróság elé, hogy megvédje Budapestet.

A főpolgármester ezt megelőzően is azt mondta, garantálja, hogy a hatalom fenyegetése nem okoz joghátrányt senkinek, az pedig nem izgatja, hogy az őt ért fenyegetéseket beváltják-e, az, hogy őt fenyegetik, neki belefér.