KULTÚRA

A rendőrség tiltaná a Budapest Büszkeséget, Karácsony viszont nem enged


A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont, jelentette ki a főpolgármester.

A rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlés (...) megtartását megtiltja, írja Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya a június 19-én, csütörtökön megjelentetett határozatában.

Ahogy a történeti tényállás ismertetésénél felidézik, Karácsony június 16-án, hétfőn jelentette be, hogy a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben június 28-án Budapest Büszkeség néven ún. szabadságünnepet szerveznek, amely a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki.

A főpolgármester szerint a Budapest Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, amire tehát nem vonatkozik rá a gyülekezési törvény, ami előírja, hogy a közterületen tartott rendezvényeket be kell jelenteni a rendőrségnek.

A rendőrség ugyanakkor már június 18-án közölte, hogy szerintük viszont a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozik, és ennek megfelelően is fogják elbírálni.

Az ügyben a főpolgármester válaszára sem kellett sokat várni.

A tiltó határozat közzététele után nem sokkal Karácsony azt mondta, „a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna”.

Mivel a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, szerinte a tiltó határozatnak sincs relevanciája. „A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapesti Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont.”

Egy korábbi hagyomány

Ahogy Karácsony a már említett, június 16-i bejelentésében írta, a szabadságünneppel egy korábbi hagyományt élesztenének fel, amikor is minden év júniusában a szovjet csapatok kivonulását is ünnepelték.

A Budapest Büszkeség üzenete egyértelmű: az emberi méltóság elidegeníthetetlen joga mindenkit megillet, Budapesten senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született és végképp nem azért, hogy kit szeret. Budapesten a másik ember szabadsága éppoly fontos, mint a sajátunk.

A rendőrségi határozatból az is kiderül egyébként, hogy

a Budapest Büszkeséget június 28-án reggel 6 és este 22 óra közötti időpontra tervezték, a Városháza Park - Károly krt. - Astoria - Kálvin tér - Fővám tér - Szabadság híd - Műegyetem rakpart útvonalon haladna, és több tízezres tömeggel számoltak.

A főpolgármester beszámolója szerint az idei szabadságünnepre máris számos külföldi vendég – európai fővárosok főpolgármesterei, uniós tagállamok kormányainak tagjai, európai parlamenti képviselők és mások – jelezték részvételüket.

Befolyásolnak-e bármit?

A budapesti Fidesz frakcióját vezető Szentkirályi Alexandra már a bejelentést követően látszólag felháborodva jelentette ki, hogy szerinte ennek Budapesten nincs helye, és látszólag felháborodva tette fel a kérdést, hogy tényleg erre kell költeni a budapestiek pénzét, miközben a főváros csődben van.

Egy nappal később, június 17-én közölte, hogy a közgyűlés elé viszik az ügyet, mert a Fidesz szerint erről Karácsony nem dönthet egyedül.

A június 18-i, szerdai háttérbeszélgetésén Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója aztán, valószínűleg Szentkirályi vádjaira is reagálva, elmondta, hogy az esemény a fővárosnak egyetlen fillérjébe se fog kerülni.

Amikor arról kérdezték, szerinte befolyásol-e bármit, ha a Fidesz kezdeményezésére a frakciók többsége az esemény lefújásáról dönteni, Kiss azt felelte, nem hiszi, hogy egy önkormányzati rendezvényt lemondana a közgyűlés a rendezvény előtt három nappal, főleg úgy, hogy egy hagyományokkal rendelkező rendezvényről van szó.

Ha mégis a lemondás mellett döntenének, akkor „a főpolgármester nyilván mérlegelni fogja, él-e a jogszabályok adta lehetőségeivel ennek kapcsán”.

„De hát, miért csinálnának ilyet a fővárosi frakciók?” – kérdezett vissza a főigazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy a közgyűlésnek még arról is döntést kell hoznia, hogy egyáltalán tárgyalni szeretné-e a fideszes javaslatot.

Kiss azt is megemlítette, hogy a budapestiek többsége, és ő is azt gondolja, hogy Karácsonnyal ért egyet a szervezéssel kapcsolatban, azaz a rendezvény mellett áll. „Szerintem a közgyűlés tagjainak ezt is érdemes figyelembe vennie” – tette hozzá Kiss.

Vajon lesz erről vita?

Azóta megjelent az önkormányzat oldalán a fideszes javaslat is, amiben azt írják, a Pride a szexualitás öncélú, nyilvános megjelentéséről szól, és hogy szerintük Karácsonyék rákényszerítik a Pride-ot az azt ellenző fővárosi többségre.

A javaslatban azt kérik, hogy a Fővárosi Közgyűlés vonja magához a rendezvény megtartásáról való döntési jogot, hogy jelentsék ki, nem járulnak hozzá a rendezvény megtartásához, és szeretnék elérni azt is, hogy a lobogózás, zászló kihelyezés is kerüljön ki a főpolgármester hatásköréből.

Szentkirályi ezt követően már arról posztolt, szerinte Karácsony és Magyar Péter egyébként már meg is egyeztek, hogy legyen Budapest Pride, úgyhogy vita sem lesz róla a közgyűlésben.