Ilyen volt, amikor a taxisok vezették a buszokat, a pékek dolgoztak, mégsem volt kenyér, a fűtéstől eldugultak a kémények és elakadtak a hókotrók, amik az elakadt autókon akartak segíteni.
Most, amikor januárban már napok óta 10 fok körül alakul a napi csúcs, hóra pedig kilátás sincs, érdemes megnézni, hogyan reagál egy város lakossága, ha – bár tél van – olyan mennyiségű csapadék esik, amivel nem tudnak mit kezdeni. Nem, ez nem most történik, ebben a szezonban még csak egyszer volt hó, azzal pedig a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója simán boldogult. Sokan emlékeznek az 1987-es nagy hóra, de arra már kevesebben, hogy a hó sarki eredetű, brutálisan hideg levegővel és viharos erejű széllel párosult, ez a kellemetlen kombináció pedig napokra megbénította a fővárost. Az ítéletidő 4 napig tartott, és nem csak a hó volt nagy, a hideg is, Budapesten -22 fokot is mértek.
Pár perc olvasás erejéig érdekes lehet felidézni, hogy milyen események tették izgalmassá a telünket 38 évvel ezelőtt.
- A városi közlekedés gyakorlatilag teljesen leállt, a legszárazabb helyen is félméteres hótakaró alól kellett volna kiásni az autókat, de nem volt sok értelme, hiszen az utak is járhatatlanok voltak. Az elakadt autókon hókotrók segítettek, ahol a hókotrók is tehetetlenek voltak, oda a Magyar Néphadsereg lánctalpas szörnyeit vezényelték ki.
- A tömegközlekedés is leállt: hiába próbálták tisztán tartani a síneket, a friss hó újra beterített mindent, a felsővezetékek megrongálódtak és leszakadtak, a váltók pedig befagytak. Még a metró közlekedés is akadozott – a felszíni szakasz miatt megbénult a föld alatti, elvileg védett rész is, de aki meg biciklire váltott, annak vigyázni kellett a hó alatt megbújó sínekkel. Ahol sikerült eltakarítani a havat, ott megoldották a buszközlekedést, bár csak megnövekedett várakozási és menetidőkkel. Volt rá eset, hogy taxisok ültek be a buszvezetői ülésbe, mert a közlekedési vállalathoz nem mindenki ért be időben, hogy felvegye a munkát.
- A fogaskerekű történetének legnagyobb balesete is ekkor történt, a hegyről éppen ereszkedő vonat az elfagyott fékrendszere miatt nem tudott fékezni, és beleszáguldott a hegynek felfelé igyekvő szerelvénybe. A tragikus esemény a tehetetlen vonatvezetők halálával végződött.
- Túlterheltek voltak a telefonvonalak, túlfogyasztás volt azoknál az élelmiszeripari egységeknél, amik ki tudtak nyitni: tejtermékek és kenyér volt elérhető, de nem elegendő mennyiségben. Sütni sikerült, csak nem tudták eljuttatni a termékeket az emberekhez – hatalmas sorok álltak az utcán friss pékáruért, többen fagyási sérüléseket szenvedtek várakozás közben. Sokakat viszont pont a boltok üres polcai kényszerítettek arra, hogy megtanuljanak kenyeret sütni – vagyis nem kell hozzá mindig világjárvány.
- Olyan hideg volt, hogy a Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat arra kérte a lakosságot, hogy éjjel ne fűtsenek, mert a nagy fagyok miatt bedugulhatnak a kémények, amik így nem tudják elvezetni az égésterméket.
- A Bábszínházban elmaradtak előadások, a Gellért fürdőben nem volt tüzelőanyag, katonák nem tudtak bevonulni, az orvosok gyakran nem jutottak el a betegekhez.
- Szállodák kedvezményes áron biztosítottak szállást azoknak az ingázóknak, akiket az időjárás hazafelé úton megakasztott, az Utasellátó több étterme éjjel is nyitva tartott, hogy alapélelmiszerekkel el tudja látni az állomásokon rekedteket.
- Az iskolákra bízták, hogy a diákokat hazaengedik-e vagy sem. E sorok írójának – aki 2 perc gyaloglásra lakott az iskolájától, ezért időben beért – azt mondták, hogy ne is álmodjon róla, hogy elmarad a tanítás a nagy hó miatt. Aztán kiderült, hogy a tanári kar és a konyhásnénik fele sem tudott bejönni az időjárás miatt, úgyhogy a vezetés visszavonulót fújt, elkezdték szervezni a napközit, akit lehetett hazaküldtek. Más nem volt ilyen szerencsés, kilométereket gyalogolt csak azért, hogy közöljék vele, nem lesz tanítás, de ha már bent van, maradhat havat lapátolni.
Ma már nehéz elképzelnünk azokat az időket, amikor hasonló esemény esetén nem lehet interneten, mondjuk egy munkahelyi vagy iskolai csetcsoportban azonnal értesíteni az érintetteket, pláne ha belegondolunk, hogy a '80-as évek vége felé még vezetékes telefonja sem volt mindenkinek.