A Madách Színházban negyvenkét éve volt a premierje Andrew Lloyd Webber musicalének, amelyek T.S. Eliot versciklusa ihletett. Bármily hihetetlen, a Macskákat azóta tartják műsoron, január 5-én immár az ezerhatszázadik előadást tartották.
Már a Macskák 1983. március 25-i bemutatója mérföldkőnek számított a hazai színjátszásban; ez volt ugyanis az első olyan magyar musicalbemutató, amely egyenesen a Broadwayről érkezett, ráadásul a produkció tulajdonosainak jóváhagyásával. Már emiatt is hatalmas elvárások voltak az előadással szemben, Szirtes Tamás rendezése és Seregi László koreográfiája azonban nem vallott szégyent, épp ellenkezőleg. Azt bizonyította, hogy a gulyáskommunizmusban, egy Lenin körúti színházban is létrejöhet vállalható produkció abban a műfajban, amelynek szinte minden hangjegye és tánclépése angolszász eredetű. A budapesti premier tomboló sikert hozott, bár azt nem gondolhatta senki, hogy több mint negyven évvel később, ezerhatszáz előadás után is hasonló fogadtatásban lesz részük a produkció résztvevőinek. A siker fényét különösen felerősítette, hogy a West End vagy a Broadway-produkcióival szemben – amelyet a legmenőbb musicalszínészek castingja előzött meg – a magyar Macskák szereplői többségükben a Madách társulatának tagjai voltak, ráadásul prózai színészek. Persze a sikerhez kellett az is, hogy a darabot a hazai 1-1,5 hónapos gyakorlat helyett fél évig próbálják, napi hat-nyolc órában, sőt a színészek még külön ének- és táncórákra is jártak.
A musical a londoni West Enden 21 évig, a New York-i Broadwayn pedig 24 évig volt műsoron. De nálunk még ennél is nagyobb siker lett, hiszen majd’ 42 éve a repertoár része.
Premierje óta minden hazai színházi rekordot megdöntött, generációk nőttek fel rajta, és több generáció váltotta egymást a különböző szerepekben is. A legelső szereposztásból Kishonti Ildikó, Haumann Péter, Tímár Béla, Paudits Béla már nincs közöttünk, mellettük Almási Évát, Bencze Ilonát, Hűvösvölgyi Ildikót, Kiss Marit, Cseke Pétert, Gyabronka Józsefet és Szerednyey Bélát láthattuk macskajelmezben.
A premier után ezt írta a Magyar Ifjúság: „Városszerte hallani, hogy a Macskák előadására 1000, azaz ezer forint egy belépőjegy a feketepiacon. (Pedig a Madách Színház pénztáránál kint a tábla: az I–IX. sorba a földszinten százötven forint egy jegy.) A pesti bennfentesek azt is tudni vélik, hogy a Really Useful Company Limiteddel történt megállapodás alapján mindössze ötven előadás lesz – ennyire, telik a színháznak! Mások szerint ez az a produkció, amit még unokáink is látni fognak!”.
Az utóbbiállításhoz nincs mit hozzáfűznünk a január 5-i előadás fényében. De az ötvenes széria sem volt légből kapott. „Az első szerződésünket, amely félszáz előadásra szólt, nem terheli adósság. De amikor ötvenedszerre is bemutattuk a Macskákat, választanunk kellett: vagy levesszük a műsorról a darabot, vagy kitalálunk valamit. Most a jegyek hat-hét százalékát valutáért értékesítjük. Így nyolcszáz helyett csak hétszázötven magyar állampolgár ülhet be alkalmanként a nézőtérre, de mégiscsak láthatja a magyar közönség a Macskákat" – nyilatkozta 1983. novemberében dr. Lázár György, a Madách Színház ügyvezető igazgatója, miután 30 nyugatnémet márkáért is lehetett már jegyet kapni az előadásra. „Nem mi vagyunk az elsők, akik élünk a kínálkozó lehetőséggel. A vendéglátóipar már régen bevezette ezt a gyakorlatot. Forintban számolunk el az idegenforgalmi hivatallal. A valuta nem a mi bevételünket, hanem a népgazdaság jövedelmét gyarapítja, ily módon szerezzük be a devizát, amelyből a jogdíjat majd fedezni tudjuk" – indokolta a döntést az igazgató, bár ezt ma már csak azok érthetik, akik még az szocialista piacgazdaságban nőttek fel.
Borítókép: Részlet az 1983-as előadásból; kép: Madách Színház