„Az a sok kedves meglepetés, játék, képeskönyv, tarka holmi, melyet a karácsony hoz, honnan kerül? Ki hozza a karácsonyfát? Az angyal, a Jézuska. A városi gyerek hiszi egy darabig, de aztán látja előre a kirakatokban, a piaczokon. A karácsonyi poézist megrontja csakhamar a sok üzleti reklám" – írták 1897-ben a karácsonyi vásárokról. Fényképes összeállításunkban azonban nemcsak az üzlet rontja meg a fehér költészetet.
„Mihelyt a gyermek olvasni tud, már hetekkel előre látja a nagy ablaktáblákon a hirdetést: «Karácsonyiajándékok jutányos áron». A kirakatokban elébe tárul az egész misztérium, a töménytelen gazdagságával. A szép képeskönyvek, a játékok, a szőrös lovak, a puskák, az ólom katonák, a babák — minden, de minden! A kirakatok beszélnek, árulkodnak már jó előre. A tereken, piaczokon, utcza közökben egész fenyőfa-ligetek támadnak. A hó, a fagy közepette is zöldülnek. Azok rendeltetését titkolni nem lehet. A városi gyerek már előre számít. Az üzlet nem gondol a poézissel, hanem csak az ünnepi hangulattal, hogy minél jobb haszna legyen belőle".
Legfeljebb a régies helyesírás és a tartalom utal arra, hogy a fenti sorokat nem a közelmúltban írták. A Vasárnapi Ujság 1897-ben jelenttette meg a kritikus írást, de a szerkesztők azért voltak annyira tapintatosak a gyerekekkel szemben, hogy csak a december 26-i lapszámban lebbentették fel a fátylat a „nagy manipulációról".
A első világháború után időszak karácsonyai a többség számára nagy szegénységben teltek, már azok is a szerencsésebbek közé tartozónak érezhették magukat, akik valamelyik „árvák karácsonyán" egy veknivel térhettek haza fűtetlen otthonukba. „A nyomdászárvák idei karácsonya az eddigieknél is szomorúbb. A nyomdai munkásság minden igyekvése, hogy árváit a szokásos meleg ruházattal ellássa, ezúttal eredménytelen volt. Minden dolgozó a tőle telhető legnagyobb áldozatkészséget tanúsította, de mi az ma, a munkásember részére elérhetetlen ruhadrágasághoz mérten?" –írta a nyomdászok lapja, a Typographia 1920-ban, amikor ez a kép készült.
Noha a húszas évek közepétől javult a ország gazdasági helyzete, az évtizedfordulóra hozzánk is begyűrűzött az 1929-es gazdasági világválság. Nem volt áruhiány, mint 12-15 évvel azelőtt, ám annál nagyobb volt a munkanélküliség. Az áruházi alkalmazottaknak, különösen karácsony előtt, meg kellett becsülniük munkájukat, mert fegyelmezetlenség, udvariatlanság esetén könnyen az utcán találhatták magukat. A harmincas évek elejének ellentmondásosságát talán ez az 1932-ben készült Rákóczi úti kép fejezi ki a leginkább – karácsonyi hirdetéssel, esős hóval, árnyalakokkal.
A karácsonyi vásár az karácsonyi vásár. Ilyenkor mindent fenyőgallyal szokás eladni. Még a cigarettát is, sőt... Ismeretes, hogy 1941-ben már gázálarc is szerepelt a karácsonyi ajánlatok között, bár abban nem lehet cigizni.
Az ötvenes évek elején megpróbáltak leszámolni a karácsonnyal. Törvény rendelkezett arról, 1952-ben, hogy december 26. munkanappá nyilváníttassék, ráadásul e napon hatalmas vasúti katasztrófa történt Budapesten. Egy kulturális miliőben evidencia volt az is, hogy a Mikulást a Télapó váltotta, akit – Szent Miklóssal ellentétben – nem lehetett a klerikális reakció vádjával meggyanúsítani. Az 1953-ban készült kép címe eredetileg az lehetett: „Jó volt gyereknek lenni a cipőbolti Télapó-ünnepségen". A hetven év elteltével nem lennénk annyira biztosak ebben a fotó láttán.
Igaz ugyan, hogy a sajtóban másról sem lehetett olvasni, mint tonnaszámra mért szaloncukorról, árubőségről, és ragyogó gyermeki tekintetekről, a gyakorlatban mindez így festett 1954-ben.
A hatvanas évek konszolidációja során a karácsonyt is valamelyest „visszacsinálták", a nagy dobás azonban a korábbihoz képest sokkal jelentősebb kínálat volt. Ettől kezdve minden egyre inkább a fogyasztás diadalmaskodott, s a karácsonyi vásárok terén minden ugyanúgy történt, ahogy azt az 1897-es Vasárnapi Ujságból idéztük: a karácsonyi poézist, ha volt egyáltalán, megrontotta a sok üzleti reklám. Még a közértet, ami egyébként a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. rövidítése volt.
A nyolcvanas években viszont már a húsz évvel korábbi karácsonyok is szegényesnek tűntek. A hatvanas évek egyeduralkodó Corvon Áruháza mellett 1985-ben már több nagyáruház is volt Budapesten, a boltokba karácsony előtt csak cipőkanállal lehetett bejutni. Megelőzendő a tumultust, a Belügyminisztérium saját vásárt rendezett, amelyről ezt írta a Magyar Rendőr: „Megható pillanatok, amikor a karácsonyfánál átnyújtjuk ajándékainkat szeretteinknek, ám az ajándékozást megelőző karácsonyi bevásárlás már nem sorolható a legmagasztosabb percek, órák közé. Az ajándékvásárlás gondjain igyekeztek könnyíteni a Belügyminisztérium pénzügyi, anyagi, műszaki főcsoportfőnökségén, amikor 1982-ben első ízben szerveztek munkahelyi karácsonyi vásárt, ahol a belügyi dolgozók a Módi Kereskedelmi Vállalat által forgalomba hozott áruk közül válogathattak."
Borítókép: A Luxus Áruház 1973-ban Kép: Főfotó/Fortepan