A stábot már hosszú évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy a téli hónapokban, a következő évad szervezése mellett koncerteket is rendezzenek.
A szórakozóhely mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, december 20-án és 21-én ugyanis
első alkalommal rendezik meg a Budapest Park WINTERFEST nevű, kétnapos eseményt az MVM Dome-ban,
amelyre sokszínű zenei kínálattal készülnek.
Ahogy a közleményükben írják, a stábot már hosszú évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy a téli hónapokban, a következő évad szervezése mellett koncerteket is rendezzenek. Ebből született meg a Budapest Park WINTERFEST ötlete, ahol két napon át nyolc olyan produkciónak nyújtanak lehetőséget a színpadon, amelyek önállóan is sok-sok ezer embert vonzanak nyaranta a Budapest Parkba.
„A Budapest Park a kezdetek óta a klubkoncertek kényelmét ötvözi a fesztiválok sokszínűségével és az arénakoncertek monumentalitásával – ezért adta magát az ötlet, hogy ezt most egy másik helyszínen, és egy kicsit más kontextusba ültetve télen is folytassuk” – mondta Pálffy András a Park alapítója és vezérigazgatója.
„Emellett fontosnak tartjuk, hogy télen se engedjük el a nálunk fellépő zenekarok kezét. Hosszú ideje törekvésünk, hogy
megbízható partnerként ebben az időszakban is lehetőséget biztosítsunk az együtteseknek nagyszabású koncertjeik megvalósításában”
– tette még hozzá.
Az első fellépők kilétéről a nyári évadzárást követően, szeptember 29-én 20 órakor hull le a lepel. Annyi kiderült viszont, hogy mindkét napon négy-négy önálló nagykoncertet láthatunk egymás után. A koncerteket afterparty követi, de egyéb meglepetésekkel, pop-up aktivitásokkal és a látványos színpaddal készülnek.
A szórakozóhely tizenharmadik évében 85 koncertnapon, 187 zenekar koncertjén, 223 afterpartyn, 160 DJ szettjén, 20 teltházas napon közel 625000-en tartottak velük.
Ahogy egyébként 2024 augusztusában írtuk, a világszerte ismert és elismert magazin,
a Time Out legjobb éjszakai élettel rendelkező városokat soroló listájára a magyar főváros is felkerült.
A listán mindössze öt európai város kapott helyet.
A lap több ezer ember megkérdezésével állította össze a legjobb partivárosok listáját.
A magyar főváros szórakozóhelyei közül a Budapest Parkot emelték ki egyébként a magazin szerkesztői, és szerintük elmúltak már azok az idők, amikor a romkocsmákat keresték a turisták, hiszen éppen sokadik virágkorukat élik a zenés-táncos szórakozóhelyek és a romkocsmáknál már vonzóbbak a tetőtéri bárok is.
(Kiemelt kép: Budapest Park)