KULTÚRA

A világ legjobbjai közé került a budapesti éjszakai élet


A romkocsma ma már kevés: panorámás tetőterasz, partihajó és Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye emeli a világ élvonalába a magyar főváros éjszakai életét.

A 2020-21-es lezárások után kevés világváros éjszakai élete képes a covid előtt tapasztalt vonzerővel hatni a bulizókra. Londonban például több ezer szórakozóhely, kocsma és pub zárt be végleg, a megélhetési költségek emelkedése miatt pedig a klubok és a fesztiválok is kevesebb fizető vendéggel számolhatnak.

Nem véletlen tehát, hogy a világszerte ismert és elismert magazin, a Time Out tizenhármas toplistáján mindössze öt európai város kapott helyet, köztük Budapest.

A város tetején

A lap nem aprózta el, több ezer ember megkérdezésével szedte ugyanis össze a világ tizenhárom legjobb partivárosát. Az embereket a kedvenc szórakozóhelyeik mellett a városok éjszakai életének minőségéről és megfizethetőségéről is kérdezték, hiszen például egy 3500 forintos sör keveseknek esik jól, amikor elengednék magukat.

A magyar főváros szórakozóhelyei közül a Budapest Parkot emelték ki egyébként a magazin szerkesztői, és szerintük elmúltak már azok az idők, amikor a romkocsmákat keresték a turisták, hiszen éppen sokadik virágkorukat élik a zenés-táncos szórakozóhelyek, és a romkocsmáknál már vonzóbbak a tetőtéri bárok, mint például az Andrássy úti 360 vagy a Könyves Kálmán körúti Cloud IX.

Peterjon Creswell, a magazin újságírója

Európa legszebb fővárosának tartja Budapestet, szerinte tehát nem véletlen, hogy az emberek szórakozás közben is gyönyörködni szeretnének benne.

Erre jó lehetőségként említi például az A38 hajót.

Andrássy
Kép: 360 Bar

 

A berlini techno megunhatatlan

Budapest olyan legendás partifővárosok mellett kapott helyet kilencedikként a listán, mint Berlin, Rotterdam vagy Barcelona.

A német főváros ugyan nem a legmegfizethetőbb, és ott is zártak be ikonikus klubok a járvány hatására, de a technobulik nem vesztettek a lendületükből. Különösen a szabadtéri és a Plötzensee-parti rendezvények pörögtek fel – írja a magazin.

Rotterdam megfizethetőbb – nemcsak Berlinnél, de Amszterdamnál is, ami versenyképesebbé teszi a holland várost, ahol

egyébként nem találunk elkülönített bulinegyedet, ugyanis mindenhol zajlik az éjszakai élet, amelyben a szerkesztők szerint az LMBTQ-közösség számára is biztonságos a tér.

A lista szűkítése után DJ-ket is megkérdeztek a Time Out munkatársai, hogy melyik három várost ajánlanák, a lemezlovasok kedvence Barcelona mellett Hong Kong és Brisbane lett.

És akkor, íme, a világ 13 legjobb partivárosa:

  1. Rio de Janeiro – Brazília
  2. Manila – Fülöp-szigetek
  3. Berlin – Németország
  4. Guadalajara – Mexikó
  5. Austin – Amerikai Egyesült Államok
  6. Lagos – Nigéria
  7. Rotterdam – Hollandia
  8. Manchester – Anglia
  9. Budapest – Magyarország
  10. Accra – Ghána
  11. Buenos Aires – Argentína
  12. Tajpej – Tajvan
  13. Szingapúr – Szingapúr 

(Kiemelt kép: Budapest Park)