KÖZÉLET

Egy éve szakadt le, most már talán járható lesz az utca


Elkezdődött a botrányos körülmények miatt leomlott Barackmag utca helyreállítása.

Ahogy az Énbudapestem megírta, egy vállalkozó apartman, illetve wellness- és sport komplexumot épít, a szomszédos telken azonban a vállalkozó szakszerűtlen építési munkája miatt 2023 augusztusában először csak megcsúszott,

később le is szakadt a Barackmag utca egy része.

A kerületi lap beszámolója szerint a közművek is megsérültek, 35 lakásban kellett kikapcsolni a gázt, lakók pedig attól féltek, a házaik is veszélybe kerülnek.

A helyieket tömörítő Facebook-csoportokban egyre kétségbeesettebb üzeneteket lehetett olvasni.

Az egyik helyi lakó például arról beszélt, hogy nem volt elég, hogy nem tudott normálisan hazajutni,

a biztonsága miatt is aggódnia kellett.

Minden este úgy kellett lefeküdniük aludni, hogy attól rettegtek, mikor indul el a házuk alatt a talaj, és mikor dől rájuk a ház.

A területet lezárták, ám miután a beruházó a kormányhivatal többszöri felszólítása ellenére sem épített szakszerű támfalat, a NAV vette át a végrehajtást.

Emlékezetes, hogy a beszámolók szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kollegái 2023 szeptemberében nagy erőkkel, golyóálló mellénnyel felszerelt munkatársakkal vonultak ki a helyszínre, erre aztán

az építkezésről jó páran kereket oldottak.

Az utóbbi hónapokban a beruházó a NAV által készíttetett új tervek alapján megépítette a támfalat, ami mára elérte az út stabilitásához szükséges tömörséget, a gázvezetékeket is áthelyezték, a környékbeli házakhoz is visszakötötték a gázt, és a beruházó szeptember elején megkezdte a leomlott útpálya helyreállítását.

A kivitelezés a tervek szerint szeptember 27-ig tart,

ám a közelmúlt heves esőzései miatt hetekre leállhat a munka.

A munkaterületre 8-17 óra között továbbra is tilos autóval behajtani, utána is csak saját felelősségre. Gyalog egész nap megközelíthetőek az utcában álló házak.

A kerületi lap arról ír, hogy

az apartmanszálló két-három év múlva készülhet el,

a beruházó pedig azt ígéri, akkor teljes hosszában új járdát épít a Barackmag utcában.

A környék hányattatott sorsáról, a gyanús ügyletekről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

Kiemelt kép: A Barackmag utca 2023 nyarán; Kép: Aradi Péter/ÉnBudapestem