A főpolgármester hétfőn posztolt Facebook-oldalán az árvízhelyzettel kapcsolatban, azt írta: „Megóvtuk Budapestet az árvíztől, most rendbe rakjuk a várost!” Várhatóan a hét második felére adják vissza az elárasztott utakat és a köztereket.
„A védekezés természetesen nem ért véget, a kollégák továbbra is 24 órában ellenőrzik a védműveket, de a vízművek szakembereinek is sok munkát ad a levonuló áradás idején az ivóvízellátás zavartalan biztosítása” – írta szeptember 22. hétfői posztjában Karácsony Gergely. Jelezte, hogy már készülnek az elöntött területek helyreállítására. A jelenlegi előrejelzések alapján kedden kezdik a takarítást.
Nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hét második felére visszaadhassuk a budapestieknek az utakat és a köztereket. A metróközlekedés már helyreállt a Batthyány téren, az árvíz miatt nem közlekedő villamosok újraindításához kell még pár nap, de igyekszünk, dolgozunk
– zárta posztját a főpolgármester. Orbán Viktor szintén hétfőn, az árvízvédelmi operatív törzs értekezlete utáni sajtótájékoztatóján mondta: „Most már a vége felé járunk, van, aminek a vége rossz, és van, aminek jó, az árvíz az utóbbiba tartozik.” Később közösségi oldalára annyit írt a miniszterelnök:
„Magyarország – Dunai Árvíz 1:0. Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!”
(Kiemelt kép: ÉnBudapestem/Merész Márton)